2021. EQA fénykép cserebere

Miután elsők között küldtem el a jelentkezésemet a kihívásra, nagy izgalommal vártam a fényképek érkezését február első napjaiban. Kiváncsi voltam kik lesznek a kihívás során a partnereim. Pénteken utazás közben kaptam az e-mailt a fényképekkel, egész úton nézegettem a képet, szombat reggel úgy keltem fel hogy láttam magam előtt, hogy mit fogok megvarrni, egy gyors vázlat a „kockás füzetembe” el is készült. Kay Leech (UK) képének jobb fele illetve az elkészült quilt elő-és hátoldala.

Az első vázlat a fénykép alapján

Kay Leech Textile Artist | Facebook az egyik partnerem a kihívás során, gondoltam ez nagyszerű, mert én inkább Modern irányzatot kedvelem, kiváncsian várom mi lesz a véleménye a quiltemről.
Első ránézésre megtippeltem hogy egy vízimalom kerék lehet, de én ebből a formákat, íveket láttam meg rögtön, illetve a textúrákat amiket tűzni lehet. Mint pár héttel később kiderült – mikor már készen voltam a quilttel ami csak keretezésre várt -, nem jártam messze az igazságtól, ugyanis a fénykép egy nemzeti park rézbányájáról készült, amiről Kay megosztott velem egy videót is: Coniston Copper : Lake District National Park
Szombat délután megszerkesztettem a Quilt Assistant programmal a quiltet, szedtem össze hozzá anyával festett szürke anyagokat és itthon a saját anyagaimmal kiegészítem a készletet.

Nagyon szeretem a papírra varrást és a modern quilt készítését – melynek a szürkeségét a piros „fogaskerékkel” igyekeztem megtörni-, szinte le sem tudtam tenni a fedlap elkészítését.

A fedlap összevarrásákor már a tűzés is meg volt tervezve, pedig ez nálam nem szokott ilyen egyértelműen és gyorsan menni, bár ez esetben a fénykép ebben nagy segítség volt. Elővettem a tűzőcérnáimat, hogy a tűzés színét is kitalálgassam, ennek egy része egyértelmű volt, más része a kezem alatt alakult, a szépérzékemre bíztam magam, itt a keréken lévő rozsda miatt is tettem bele a szürkén túl bordós árnyalatot is.

A legjobb tudásomat beleadva készítettem el a quiltet, melyet el fogok küldeni Kay Leech-nek, remélem tetszeni fog neki és ti is úgy látjátok ahogy én érzem, hogy egy remek kihívás volt és élveztem minden percét. Remélem részt vehetek még sok-sok ilyen játékban.

Saját képem jobb fele, az elkészült quilt elő- és hátlapja

A hibiszkuszom bal oldalát Lilian Pilar | Facebook készíti el nekem, amit már izgatottan várok mert sok szép virágot láttam az oldalán. A saját képem quiltté formálásával, rendesen ki kellett lépnem a komfort zónámból, nem úgy Kay fényképével. A kép Keszthelyen a Festetics kastély botanikus kertjében készült egy nyaralás alkalmával-, úgy gondolom nem tudtam volna megvarrni modern quiltként, így art-os írányzatban gondolkodtam, amiben pedig nincs túl nagy jártasságom.
Több száz virág quiltet néztem meg/mentettem el a Pinteresten, hogy ihletre leljek és hozzá merjek kezdeni az elkészítéshez, közben fényképszerkesztőkkel is bővöltem a virágomat a mobilon, hogy hátha találok vmit ami tovább lendít a mélyponton.

Anyagot is vettem hozzá, majd rájöttem hogy akármilyen szép és drága volt akkor sem jó, szőttem is zöld alapot, hogy milyen jó lesz levél mintával letűzni…., de vhogy nem állt össze a kép.
Végül a vizes bázisú színes ceruzák győztek a textilmédiummal.Bárcsak többet rajzoltam/színeztem volna az általános iskola elvégézése után, de közgazdasági vonalon ezt sajnos nem tanítják tovább, most éreztem a hiányát. Végül második neki futásra 48 színű ceruzakészlettel 2,5 óra alatt sikerült megrajzolnom és kiszíneznem a Hibiszkuszomat.

Textilmédiummal való lekenést és száradás után elővettem a gép tűzőcérnámat és ismét minden bátorságomat, hogy szabad gépi tűzéssel a virág szépségét tovább csiszoljam.

Valószínűleg nem ez volt az utolsó ilyen jellegű munkám, szeretem a kihívásokat, építkezni a hibáimból, szívesen fogadom mások tanácsát és folyamatosan tanulok – tanulok mindenből.