Modern dekor baba
1995 óta foltvarrok, és alkotok. Hosszú évekig csak a foltvarrásnak éltem, több, mit 10 évig voltam a Dunaújvárosi Foltvarró csoport vezetője, melynek irányítását Keve Piroskától vettem át. Szép és tartalmas időszaka volt az életemnek, melyre nagy szeretettel gondolok vissza. Nagyszabású és kedvelt közösvarrások hangulata, amiket maroknyi csapatunkkal szerveztünk, még a mai napig elkísér.
Az utam azonban egy másik csodálatos világba vitt, babakészítő lettem. Számomra a babakészítés folyamata leírhatatlanul varázslatos érzés, mely azóta is fogva tart. Létrehozni egy darabka anyagból egy örök barátot, ez maga a csoda. Elismerések, díjak és kiállítások sora mellett azonban a legnagyobb dícséret számomra, mikor a kis tulajdonosok boldog arcát látom, és még sok év után is kapok visszajelzést, hogy milyen nagy becsben vannak a PilliMolli babák.
„Egy, ma igen divatos, dekor babára esett a választásom, mert tudom, hogy sokan szeretik és szeretnének varrni is ilyet, de talán még nem mertek hozzáfogni. Ahhoz, hogy a siker garantált legyen, mindenképpen egységcsomaggal együtt tudom elképzelni a tanfolyamomat, amiben én minden olyan hozzávalót beszerzek, ami gondot jelenthetne, illetve olyan alapanyagokat teszek bele, ami biztosan elősegíti a munka gördülékeny haladását.”