2021-2022

Boldog új évet minden kedves Céhtagnak!

Visszatekintve az elmúlt évre, az ismert és sokat emlegetett nehézségek ellenére, úgy gondolom a CÉH pozitív mérleggel zárta az elmúlt évet. A vezetőség egymással való kapcsolattartása továbbra is az online térre korlátozódott. Ez a lehetőség természetesen a tagság rendelkezésére ugyanúgy állt, amit reméljük a jövőben bátrabban és aktívabban fogtok használni! A visszajelzésekből tudjuk, szívesen olvastátok a havonta megjelenő e- Hírfoltokat. Ezen a felületen is tájékozódhattatok a támogatóink kedvezményeiről és vásárlási lehetőségekről. A negyedévente megjelenő papír alapú Hírfoltok változatlanul népszerű volt a tagság körében. Sokan vettünk részt az EQA által meghirdetett fénykép csere- bere programon. Nagyon élveztük, izgalmas volt és mindenki örömére nemzetközi kapcsolatok köttettek a résztvevők között! Nyárra már nyitott volt az ország, így júniusban varrhattunk a szabadban és nagyon örültünk a személyes találkozásnak!

A CÉH szervezésében két fontos eseményt említenék:
Szeptemberben Pilisvörösvár adott otthont az OFF-nak. A járvány ellenére nagy volt az érdeklődés a céhtagok és a vendégek részéről is. Rendkívül színvonalas kiállítások, tanfolyamok, versenyek gazdagították a programot. A vezetőségi tagok, a segítők és a támogatók mind hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A másik fontos esemény az októberben Orosházán megtartott céhes tábor volt. A gyopárosfürdői helyszín,a vendéglátás,a szakmai programok egyaránt kiválóak voltak.

2022-ben új év, új tervek és álmok! Megvalósításuk csak rajtunk múlik.

Hívunk és várunk benneteket régi céhtagokat, újítsátok meg a tagságotokat, tartsatok velünk, ha tudtok toborozzatok, hívjatok új foltvarrókat közénk! Egy ilyen múlttal és tradícióval rendelkező közösséghez tartozni,együtt dolgozni, fejlődni jó! Valósítsuk meg együtt az álmainkat! A céh vezetősége mindent megtesz ezért, de kérlek kapcsolódjatok be, legyetek aktívabbak a közös munkánkban! Szívesen fogadjuk az észrevételeket, ötleteket, de az építő kritikát is.

A tervekről néhány mondatban. :

Az e-Hírfoltok és a papíralapú Hírfoltok megjelentetésében nem tervezünk változást.
Lehetőséget biztosítunk ezen fórumokon is a csoportok, tagok bemutatkozására, adjatok hírt a rendezvényeitekről, küldjetek képes beszámolókat. Hívjátok fel figyelmünket bemutatásra érdemes foltvarró társaitokra!
Kíváncsiak lennénk a kedvenc blokkotokra, technikátokra, az elkészített munkáitokra, quiltekre. Természetesen elkészítési és szakmai leírással együtt, hisz akkor tanulunk, fejlődünk együtt.
Májusban szakmai nap és közgyűlés lesz Budapesten. Fontos napirendi pontok: a 2021 -es év pénzügyi beszámolója és az új vezetőség megválasztása. Bővebben a márciusi Hírfoltokban olvashattok róla. Tervezzük a júniusi közös szabadban varrást. Ősszel ismét OFF, ez alkalommal Veszprém ad helyet a rendezvénynek. Ha ősz, akkor következik a céhes tábor. Szeretném megköszönni a vezetőségi tagok munkáját, amit minden nehézség ellenére kiválóan végeztek!

Magam és a vezetőség nevében kívánok mindenkinek jó egészséget, munkájához kitartást, céhtagnak és foltvarróknak egyaránt a 2022-es évre!

dr. Kalydy Antónia elnök

TAGDÍJBEFIZETÉS

Nagy szeretettel, felkérünk benneteket újítsátok meg tagságotokat és hívjatok új tagokat is.
Mindenkit szívesen látunk a céhtagok körében.

2022-es év tagdíj befizetés határideje: 2022. február 10.
OTP 11703006-20410559 – 7.500,-Ft

Az éves tagdíj 7.500 Ft.
Azoknak a nyugdíjasoknak, akik a nyugdíjuk nem éri el a 130 000 forintot, a tagdíj 6.000 Ft (20% kedvezmény). Ennek igazolására kérjük, küldje el a nyugdíjszelvény vagy a banki utalásról szóló levél másolatát.
A tagdíjat az OTP 11703006-20410559 számú számlaszámra kérjük utalni/befizetni, a pontos név és cím feltüntetésével. A tagság adott naptári évre szól.
80 év felett a Magyar Foltvarró Céh tagjaként ingyen kapja a Hírfoltok c. újságot attól a naptári évtől, amikor a 81.életévét betölti és ezt megelőzőleg legalább öt éve céh tag volt. 18 év alatt a céhtagság ingyenes, a kérelemhez kell egy pártfogó (mentor) ajánlása, aki az illető fejlődését figyelemmel kíséri.

FELHÍVÁS!

A CÉH FB csoportjában  elkezdtük felmérni, hogy a  céhtagok mely csoport/ok tagjai és helyileg hol működnek.

Kérjük, amennyiben nem használod a Facebook közösségi médiát, e-mailben kiraly.monika@foltvarro.hu címre válaszolj a kérdésünkre. Amennyiben befizetted a 2022.évi tagdíjat és még nem vagy tagja a CÉH Facebook csoportjának  várjuk jelentkezésedet.
Szeretettel várunk!

MFC Vezetősége

Képek forrása: pixabay.com

Hol vagyok?

EUROPEAN QUILT ASSOCIATION

2022-es EQA pályázat

“Hol vagyok?”

Az EQA célkitűzése, hogy határokon, kultúrákon és nyelveken átívelően terjessze és népszerűsítse a foltvarrást. Az új pályázatban vizuálisan elmondhatunk valamit magunkról és kedvenc európai helyünkről.
Jó ideje nem utazhatunk kötöttségek nélkül. Van kedvenc európai helyszíned? Vagy kedves hazai tájad vagy műemléked? Van egy selfie-d vagy fényképed erről a helyről? Legyen ez a fénykép a quilt kiindulópontja, és kész munkán valamilyen formában téged is lehessen látni.

SZABÁLYOK

1. 2022. január 31-ig a kitöltött jelentkezési lap elküldésével (Polyák Ildikó: ildiko.polyak@gmail.com) jelezd részvételi szándékodat az EQA magyar képviselőjénél, és csatold a kiindulási fotót.

2. A fénykép lehet a kedvenc helyeden készült selfie vagy pedig egy kollázs, amiben a helyszínt és a portrédat összemontíroztad. Ez utóbbi esetben a képviselő szükség esetén szívesen nyújt technikai segítséget.

3. 2022. februárjában az összes selfie fényképet feltöltjük egy erre a célra létrehozott zárt Facebook csoportba..

4. A kész quilt 40×40 cm-es legyen.
5. A széleket a quilt stílusának megfelelően dolgozd el.

6. A quilt bármilyen anyagból és technikával készülhet. Teljesen rád van bízva, hogy hol és hogyan építed bele saját magadat (vagy tested bármelyik részletét) a kedvenc európai helyszínedbe.

7. Az elkészült quiltről készült jó minőségű fényképet 2022. június 30-ig küldd el az EQA magyar képviselőjének..

8. A “Hol vagyok?” kollekció minden darabját 2022. második felében hozzuk nyilvánosságra az EQA nyílt és az erre a célra létrehozott zárt Facebook csoportban. Szeretnénk, ha minden résztvevő végignézné a selfie-albumot, és megpróbálná összepárosítani a quilteket és a helyszíneket.

9. A kollekció külföldi bemutatását illetően egyelőre bizonytalan a helyzet. Amennyiben az EQA-nak újra lesz lehetősége élő kiállításon való részvételre, a kollekció (vagy annak egy része) a hagyományokhoz híven körbeutazza az EQA-tagországokat.
10. Kérjük, hogy a Facebook bemutatás előtt ne tegyél közzé fényképet a kész quiltről.

A nagy takaró kihívás – 2022.

Amikor foltvarró lettem, vadásztuk az anyagokat, kevés szép, jó minőségű volt, ha ilyent találtunk, túl sokat vettünk belőle. Aztán eljutottunk a külföldi kiállítások piactereire, ahol ki-ki pénztárcájának lehetősége szerint vásárolt, de itthon is mindenütt a méteráru boltokat kerestük. Az anyag meg csak gyűlt és gyűlt.
Először akkor végeztem komoly szanálást, amikor az egyik foltvarró csoporttársunk hagyatékát kaptuk meg. Sok olyan anyagot is meghagytam, mi már nem fér bele az ízlésembe és a terveimbe, mondván, majd karitatív takarók lesznek belőlük.
Aztán találkoztam még sok hagyatékkal, de a legutóbbi, aminek a sorsát magamra vállaltam, már annyira szíven ütött, hogy elhatároztam, sürgősen feldolgozom az anyagaimat. A legkézenfekvőbb célt a sajnos mindannyiunk bőrén egyre inkább tapasztalható világjárvány következtében sok árván maradt gyermek adta. Takarót varrok nekik.

De miért csak én? Hiszen rengetegen járunk ebben a cipőben. Hát létrehoztam A NAGY TAKARÓ KIHÍVÁST.
Aki csatlakozik, varrjon havonta egy-egy takarót a meglévő anyagaiból, ha kell, csak közbélést és hátlapot vásároljon hozzá, és karácsonyra ajándékozzuk meg velük a covid árvákat.
A cél kettős: örömszerzés és szellős varrószoba.
CSATLAKOZZATOK HOZZÁM! 2022 karácsonyán ajándékozzál takarót. Lépjetek be a Facebook csoportba, és varrjatok velem!

Acélosné Solymár Magdi

Szívpárna akció

Akik tájékozódnak az EQA országok dolgai felől, többször találkozhattak már kitömött szíveket szorongató, mosolygó foltvarrók csoportképeivel. Az interneten is lehet olvasni hasonló híreket….tovább a mintához

Varrógépcentrum ajánlata

Bernina hosszúkaros tűzőgépek állvánnyal vagy asztallal

A tűzőgéphez többféle különböző méretű tűzőállvány illetve asztal érhető el, hogy biztosan megtalálhassa az igényeinek legjobban megfelelő, és a rendelkezésére álló helyen legkönnyebben használható gép-állvány kombinációt.
Kiemelt tulajdonságok:
• Egyszerűvé tett szabad gépi tűzés
• Felhasználóbarát interfész
• Pedál nélküli használat
• Gyors befűzés és orsózás
• Egyedülálló szálfeszítés
• Mindig hibátlan öltések
További részleteket itt találsz!

JUKI Magyarország ajánlata

A JUKI HZL-353, -355 és -357 típusokkal gyerekjáték a varrás.

A tárcsás varratminta választónak köszönhetően egyszerűen és gyorsan kiválaszthatod a kívánt mintát.
Könnyedén beállíthatod a talpnyomást vagy süllyesztheted le az anyagtovábbító fogazatot.
Könnyű súlyának köszönhetően, a varró tanfolyamokra is magaddal viheted.

További részletekért látogass el weboldalunkra!
https://www.jukimagyarorszag.hu/gepekhaztartasi/hv/

A Magyar Foltvarró CÉH tagjainak 10% kedvezményt biztosítunk minden teljes áras JUKI háztartási varrógépünkre!

Hobbyművész-Művészellátó ajánlata

Készüljünk együtt a Valentin-napra!

Valentin-napi patchwork cicák
Ezzel az egyszerűen elkészíthető kedves cicapárral hívjuk fel minden Foltvarró – és nem Foltvarró – figyelmét a közelgő Valentin-napra!

Alkossunk együtt!

Foltvarró Céh kedvezmény!

A patchwork anyagokra és a flízekre 15% kedvezményt adunk a Céh tagoknak!
Online rendelés esetén webáruházunkban a rendelés összegzésénél a megjegyzésbe kell beírni a tagsági számot az MFC megjelöléssel. A kedvezményt a rendelés még nem tartalmazza, azt a számla kiállításakor fogjuk megadni.
Az Üllői út 30-ban lévő üzletünkben személyes vásárlásnál csak a MFC tagsági igazolványt kell felmutatni a pénztárban.

muveszellato.com/patchwork

TÓTÁGAS KREATÍV ajánlata

QUILTIVE ajánlata

BUTIKA ajánlata

Minden kedves eddigi és jövendőbeli vásárlónknak, foltvarrónak és kézimunka rajongónak szeretnénk öltögetésben gazdag boldog új esztendőt kívánni!

2022-ben is nagy szeretettel várunk minden alkotni szerető emberkét és természetesen februártól ismét 10% kedvezményt kap webáruházunkban minden kedves Céh tag.
Legyél profi vagy kezdő foltvarró nálunk minden eszközt megtalálsz amire az alkotáshoz szükséged lehet:. Nagyon szép amerikai patchwork vásznakat és közbéléseket is kínálunk a varráshoz.
Ha sapit kötnél hogy ne fázzon a füled a téli hidegben akkor is nézz be hozzánk, mert kiváló minőségű olasz fonalak, kötő- és horgolótűk, számos kiegészítő kötéshez/horgoláshoz és szőrme bojtok várnak rád webáruházunkban.
Az elmult időszakban bővült a sablon és stencil kínálatunk is, ahogy most már kínálunk nektek méteres cipzárakat 40 színben, különleges gombokat és hevedereket is.
Táskákhoz számos fém kellék, fülek, láncok, műbőr pántok, pénztárca keretek, csattok, díszkapcsok, műbőr táskaaljak, handmade címkék és számos más táska kellék vár rád.
Kövesd a blogunkat és a youtube csatornánkat is, ahol videókban mutatjuk be neked termékeinket, sokszor használat közben. Nagy szeretettel várunk a webáruházhoz tartozó Facebook csoportban, a butika alkotókuckóba, ahol akár te is elmondhatod miről szeretnél többet olvasni és megmutathatod mi szépet alkottál. December megnyílt a kézműves piacunk is ahol értékesítheted saját készítésű portékáidat.
Ne feled el kedvelni Facebook oldalunkat, hogy ne maradj le az újdonságokról és az időszakos akcióinkról.