-
Horváth Katalin DTS technika
Horváth Katalin DTS technika
A pandémia ideje alatt került a látószögembe Horváth Katalin, egy Angliában (Bornemouthban) élő művésznő, foltvarró társunk. Kati eredetileg biológia és kémiatanár volt ezért az alkotásaiban erőteljesen jelen van a természet szeretete. Az első alkotás, amit nála láttam egy mandala volt DST technikával.
De mi is ez a DST, minek a rövidítése? Az angol Draw-Sew-Trim szavak mozaikjából, azaz rajzolj-varrj-vág/nyesd le a felesleget. Kati a videós bejelentkezései során először angolul, majd magyarul is elmondja, hogy mit kell csinálni, illetve a felvételek alatt mutatja is a folyamatot nagyon részletesen.
![dst_1-1-300×300](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/dst_1-1-300x300-1.jpg)
Elsősorban mandalákat készít, művészien használja a szivárvány színeit és arra buzdít mindenkit, hogy ő is bátra ezt tegye. Én ezt a videós közvetítést láttam tőle, amelyben az öt elemet, a földet, a vizet, a tüzet, a levegőt és az étert jeleníti meg. Bemutatta a tűzési technikákat is, amiket az egyes elemeken használt. Szívesen tűz íveket, indákat, amelyeket gyöngyökkel is díszít.
(forrás: https://www.dream-quilt.com/shop-all-products)
![dst_2-285×300](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/dst_2-285x300-1.jpg)
Májusi bejelentkezése során egy táska előlapjára készített a DTS technikával egy vízi mandalát delfinekkel, amit többen meg is varrtak Magyarországról és a világ számos országából.
Járt Magyarországon is, tanította Budapesten a DST technikát. (https://www.facebook.com/photo/?fbid=1175137642879989&set=pcb.1175138379546582) Itt találhatjátok azt a felhívást, ami a tanfolyamra invitált, illetve a meghívón szereplő mandalát varrhatták meg a résztvevők.
Július végén a mozaik technikával is megismerkedtünk. Elmondta, hogyan kell egy nagy kép kis részletét kiragadni, azt átimportálni például táskára. Itt is részletesen magyarázott, használta a kétoldalú ragasztós vetexet, és bátorított arra, hogy ha nem pontos a minta, akkor is nagyon szép eredmények születhetnek.
![dst_3](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/dst_3.jpg)
![dst_4](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/dst_4.jpg)
Részt vett idén a Birminghami quilt fesztiválon egy műalkotásával. A kép eredeti mérete 108X101 cm. A kép szintén a természetből, a vízi világból vett alkotás tudatosan. A veszélyeztetett állatfajokra, élőlényekre irányítja Kati a felhívást. A képen láthatunk korallokat, amellyeket trapuntó technikával emelt ki, a teknős uszonya 3D-s technikával válik el az alaptól, míg az istennőt mozaiktechnikával jelenítette meg, de a tűzés mellett a gyöngyöket is bátran használta. Alapanyagként használt pamutot, selymet, organzát, gyöngyökkel, flitterekkel hímzéssel díszített és láthatatlan monofil cérnával tűzőtt. Itt tudjátok részletesen is megnézni a textilképet. Itt például látható a kép hátulja a tűzéssel is.
Ha tetszik nektek ez a kép, akkor itt szavazhattok is rá! (https://www.thefestivalofquilts.co.uk/quilt-voting-form/?quiltName=Thetis%20-%20The%20Goddess%20Of%20Sea&quilterName=Mrs%20Katalin%20Horvath)
Legutóbb a facebook csatornáján a quilt- szendvics készítéséről, a tűzési lehetőségekről a mandala elemeiben, illetve befejezésérő osztott meg néhány perces videót.
Tudjátok követni:
Facebookon: https://www.facebook.com/groups/689916438056361 (Draw-Sew-Trimm)
https://www.facebook.com/HealingAndArtMandalas (Mandalák)
https://www.dream-quilt.com
Instagrammon: @dream_quilt
Király Mónika 2020. augusztus 13.
![dst_5](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/dst_5.jpg)
2. Hogyan varrjunk, varrhatunk cipzárakat…
Engedjétek meg, hogy összefoglaljam az általam kedvelt bevarrási módokat.
1.Egyszerű neszesszer cipzár bevarrása.
Az első példánál az tetszik, hogy hagyunk egy varrásszélességnyi pluszt a neszesszer oldalainak az összevarrása előtt, amint látjátok, és ha nagyon akarjuk a cipzár végeket elütő színű anyaggal is lezárhatjuk.
http://www.handmadiya.com/2015/11/cosmetic-bag-with-applique-bear.html
![cippzar](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cippzar.jpg)
![cippzar2](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cippzar2.jpg)
2. Textilbőr, műbőr táskák cipzár bevarrása
A második példát nem próbáltam, de javaslom, hogy lépésről, lépésre nézzétek át a fotókat, sokat tanulhatunk belőlük: például, hogyan kerüljük el az sok anyagréteget, kis tűtartó dobozkával emeljük egy szintbe a varrógép talpat az anyaggal, az indulásnál, hogyan dekoráljuk a táska hevederünket,stb.
![cipp_3](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_3.jpg)
![cipp_4](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_4.jpg)
3. Ha méteres cipzárral dolgozunk.
Itt felhívnám a figyelmet arra, hogy érdemes nem végig varrni a cipzárt, az ábrázolt módon, ha visszahajtjuk, akkor így szebb lesz a neszi széle, nekem bevallom így jobban tetszik.
![cipp_5](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_5.jpg)
![cipp_6-768×576](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_6-768x576-1.jpg)
4. Amikor pont akkora cipzárunk van.
A negyedik mód, amikor pont a megfelelő méretű cipzárunk van ( vagy hozzá tervezzük a neszinket) , felhasználva annak széleit, vagyis ott varrjuk össze a neszi oldalait, nem megyünk át a fogazaton. Igazán mutatós fémcipzárak esetén.
![cipp_7](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_7.jpg)
![cipp_8](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_8.jpg)
5. A cipzárvégek eldolgozása
Szokás anyagdarabbal eldolgozni a túllógó cipzárakat is, aki nem ismeri, a két lenti linken megnézheti.
https://libellein.blogspot.com/2014/09/eve-mit-reiverschlussein-tutorial.html?m=1
. Külső (belső) cipzáras zseb varrásánál.
Egyik kedvencemet mutatnám, főleg táskáknál használom… mindig megbántam, ha olyan táskát varrtam, hogy kihagytam ezt a zsebformát, mert igen kényelmetlen kinyitni a táskát( ha nincs hova letenni) ha csörgő mobilt, bérletet, zsebkendőt…maszkot akarunk előkapni.
7. Táskát záró cipzár varrása
Ezt a cipzárvarrási módot is gyakran alkalmazzák, sokan ismeritek, feltételezem. Amint észrevettem, szeretik színes anyagokkal feldobni, de szabad a gazda.
![cipp_11](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_11.jpg)
![cipp_12](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_12.jpg)
Ha egy erős színnel ki szeretnénk emelni a cipzárt, egyben erősebbé is tehetjük.
http://wpcreek.blogspot.com/2012/02/sweet-retreats-little-sister-tutorial.html
8. Ha rejteni akarjuk a cipzárt
Ezt a módot, nem csak táskák és neszesszerek varrásánál alkalmazhatjuk, hanem szoknyáknál, díszpárnahuzatnál is, például. Én régen így tanultam valakitől: varrd össze a szoknya oldalát, mögötte varrd oda a cipzárt, majd bontsd ki az összevarrást…
http://alittlegray.blogspot.com/2011/09/lttsa-penguin-backpack-zipper.html?m=1
![cipp14](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp14.jpg)
![cipp_15](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/cipp_15.jpg)
9. Kis ráadás
Ilyen átlátszó műanyagot sem varrtam még, de az ötlet igazán tetszik, jól láthatjuk, miben mi van… és lássuk be, megkönnyíti a keresést. Itt az tetszett, hogy hol anyaggal, hol nem varrta oda a cipzárt… bevallom, nem tudom mennyire tartós.
https://negligentstylee.blogspot.com/2014/01/tutorial-scrappy-vinyl-pouches.html
Remélem ezzel a kis összefoglalóval tudtam nektek segíteni, fogadjátok szeretettel.
Sólyom Melinda, 2020.aug. 11.
3. Hajtogatott (origami) virágok, rátétek, díszek…
3-ik témánk az ORIGAMI VIRÁG, melynek nem tudtunk ellenálni, és a szavak helyett inkább sok ötletet nyújtunk… nézzétek az alábbi linkeket:
https://oliverands.com/community/blog/2015/10/origami-roses.html
https://misterdomestic.net/2018/11/06/scandinavian-folded-fabric-star-ornament-w-video-tutorial/
http://quiltingdigest.com/folded-fabric-flowers-make-beautiful-ornaments/
http://www.felicityquilts.com/2014/11/tutorial-folded-fabric-star-ornaments.html?m=1
Sólyom Melinda
VarrógépCentrum ajánlata
Univerzális varrógép asztal
![1_varrogep-asztal-hirfolt](http://foltvarro.hu/wp-content/uploads/2020/08/1_varrogep-asztal-hirfolt.jpg)
A varrógép besüllyeszthető az asztal síkjába, és egy a varrógép típusának megfelelő méretű plexi lap segítségével az egész asztal egy nagy sík varrófelület lesz. Hímzőgép esetén hímzőegység nélkül süllyeszthető!
Egy kiegészítő plexi lap behelyezésével, normál asztalként használható a varrógép állvány. Például alulról megvilágítva nagy segítség a szabásminták átjelölésében.
Kompatibilis gépek:
- Bernina: 435, 475QE, 480, 535, 570QE, 590, 720, 770QE, 790Plus, aurora 440QE, 550QE, 750QE
- Bernette: b77, (B79-hímzőegység nélkül süllyeszthető)
- Pfaff: Select 4.2, Ambition 610, 620, Quilt Ambition 630, (Creative 1.5-hímzőegység nélkül süllyeszthető), Expression 710, Quilt 720, régi expression, tipmatic
- Brother: A16, A80, A150, (280D-hímzőegység nélkül süllyeszthető), F410, F420, F460, (F480-hímzőegység nélkül süllyeszthető), 1100, 1300, 1800Q, (2600-hímzőegység nélkül süllyeszthető)
- Janome: 7700
Egyéb típusokhoz egyedi megrendelés alapján.