Igaz, még most is van, hisz a Néprajzi Múzeum kapui nyitva állnak, februárig megtekinthető. De ez már a végtermék, a produktum. Hogy mi van mögötte, milyen úton jutottunk el idáig, azt csak mi tudjuk, mi, akik szerveztük. Még soha nem csináltunk ilyent, így fogalmunk sem volt, mekkora fa vágta belénk a fejszéjét.

Jöjjön a mi szemszögünkből, miként valósult meg a céh történetének eddigi legnagyobb eseménye! Öveket bekapcsolni! Kulisszatitkok is lesznek…

Az első mérvadó múzeumi megbeszélés másfél éve volt, Anna és Levente járt bent. Akkor még csak hírből ismertük Veronikát, így eshetett meg, hogy álruhában Egerben járt, és jól megnézte magának az OFF-ot. Felmérte a foltvilág terepét, és mint kiderült, tetszett neki, amit látott.

Mit is állítsunk ki? Hát a szép, korábban készült munkákat, és persze kellenek újak is. Fontos, hogy bemutassuk „a kézműves hagyomány kortárs megújulását” – ahogy az államtitkár úr írta rólunk.

Vagyis kutatni és pályáztatni fogunk.

2024. III. Hírfoltok – megjelent a pályázati felhívás, a honlapra 2024.09.25-én tette fel Zsuzsi. Valamint kihirdettük, hogy keressük/várjuk a régebben készült kékfestő quilteket. Szinte éreztük, ahogy megmozdul a foltvarrók tábora, mert ekkor példátlan méretű levelezés, telefonálás indult, ami gyakorlatilag a megnyitóig tartott. Most töröltem a céhes postafiókomból kb. 400 e-mailt, ami ez idő alatt érkezett vagy én küldtem (a privát fiókomat nem is számoltam bele). A többiekét nem kérdeztem.

Tettük, amit kell, bizakodtunk, és még mindig alig hittük el azt, ami az út végén vár minket. A Néprajzi Múzeum befogadja a foltvarrókat? Még ha kékfestőt is varrunk… De Veronika megadta a választ valamikor december táján:

„Hogy ne lenne ez népművészet, amit ti csináltok? Ha ez nem, akkor semmi. Hiszen ti vagytok a jelen kor fonója!” Ehhez nincs mit hozzátenni. Köszönjük neked!

Zsuzsi belehúzott, a megnyitóig ismert kékfestős oldalt 2025. január 8-án hozta létre. Egy honlap kezeléséről a hozzáértőknek lehet fogalma. Mennyi idő, energia? Sok. Mellette persze folyamatosan szerkesztette az e-hírfoltokat is, a novemberi számban már kékfestőzött.

Minden hétfőn összeül a kupaktanács, akkoriban 2-3 órás (néha hosszabb) online tanácskozásaink voltak. A feladatok mellett a visszajelzéseket, véleményeket is megvitattuk. Egy ilyen eredménye az lett, hogy kibővítettük a pályázatot, párnát is varrhatnak azok, akikben kevesebb önbizalom van, vagy időhiányban szenvednek.
A Hírfoltokban pedig elindult a „Jól áll neki a kékfestő” sorozat, hogy biztassunk, inspiráljunk benneteket. A cikkekben található darabokat, leírásokat általában a nap 25. 26. és 27. óráiban varrtuk/írtuk.

Az első nyilvános megjelenésünk március 9-én a Bakancsos találkozón volt. Veronikával meglengettük a múzeum logóját, majd a szintén jelen lévő Dolányi Annát tájékoztattuk a dolgok állásáról.

A fenti fotón kicsit vaksin, kicsit hiányosan. Zsuzsi! Hol voltál?

…

Na!  Találtam egy árnyékosat is Zsuzsival. De van, akit láthatóan felkészületlenül ért az exponálás.

Sokan megkerestek minket a nagy kérdéssel: „Na de hol szerezzek eredeti kékfestőt?”

Kinek van sok kékfestője? Hát Annának. Szirén (Szabó Irén) és Mariska (Kovalik Mariska) többször is ellátogattak Debrecenbe, válogattak, porcióztak. Aztán húzták maguk után a csurig pakolt bőröndöket. Mi csak csodálkoztunk, hogy hogy bírják, és próbáltunk segíteni a terítésben, közvetítettünk, postáztuk. Köszönet mindenkinek, aki részt vett ebben.

Közben kiderült, hogy a múzeum forráshiányra hivatkozva elutasította a közös kiadvány tervét. Nincs más hátra, mint előre, meg kell megcsinálnunk, ha szeretnénk, hogy legyen. De jó nekünk!

Márciusi nagy kérdés: meg tudjuk tölteni a teret? Szintén ekkor volt az első online megbeszélés Veronikával, a közös messenger csoportunk elindult, és meg nem állt a csevej. Azóta sem…

Persze, a jó hírek mellett rémhírek is keringtek. De még milyen gyorsan, széltében és hosszában! A mai napig kíváncsi vagyok arra, ki és miért találta ki, hogy csak céhtagok küldhetik be a régi quiltjeiket. A lőtéri kutya sem mondott vagy írt ilyent. Ezt gyorsan tisztáztuk: az érdemek nem évülnek el, várjuk mindenkitől a kincseit.

Minden lehetséges helyen és módon gyűjtöttük őket: közgyűlésen, régiós találkozón, varrós napon, nyaralásból jövet. Ez utóbbi Mónika és családja produkciója volt, Horvátországból hazafelé beugrottak Szekszárdra Marikához. Gyűjtöttünk még Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Tiszaújvárosban.

A mellékelt képeken csendéletet láthattok Levinél, valamikor nyáron.

Mellesleg az OFF-os pályázati anyagot is ő fogadta.

Én pl. július 25-én beköltöztem egy délutánra a VGC-be, a fővárosiakat és környékbelieket vártam. Zsuzsi pedig munka után jött a cuccért kocsival, egy férjjel megerősítve. A családtagjaink is megemlegetik ezt az évet, az biztos.

Májusban Veronika egy kérdőívet állított össze, mi teszteltük. Sokan kitöltöttétek!

Mivel közben az OFF-os munkálatok is folytak, agyaltunk azon, hogy mi legyen az üdvözlő ajándék. Levi ötlete volt, hogy ne kérjünk kulcstartót, sem alátétet, hanem kékfestő blokkokat. Itt indult a közös takaró gondolata, ami idővel szépen kiforrta magát. Természetesen elindult ennek a begyűjtése is, minden létező módon.

Júniusban természetesen felgyorsultak az OFF szervezésével kapcsolatos feladatok. (Terepfelmérések a Klauzál Házban, kiállítások tervezése, támogatóink informálása.)

Emellett Veronikával és a grafikus Boldizsárral meglátogattuk a raktárunkat is. A régi meghívókat akkor válogatták ki, és milyen klasszul el is helyezték!

Veronikának elküldtük a régi hírfoltokat pdf-ben, megállás nélkül képezte magát foltvarrásból.

A márciusi kérdésre ekkor már megvolt a válasz: Meg tudjuk tölteni a teret. Sőt! Nem biztos, hogy minden kifér.

Július 10-én volt a látványterv első online megbeszélése. Veronika egy szuper szoftverrel tervezett.

A szánk is tátva maradt a látványtól. Túl sokat nem alkudozhattunk, bármennyire is szerettünk volna mindent kitenni. A múzeumi kiállítások berendezésének is megvannak a szabályai. Mi megértettük – cserébe ők megpróbálták a lehetetlent.

Július 21-én elértük a plafont – de még mindig nem maxoltuk ki a készletet. Hogy tudjuk bemutatni azokat, amiknek nem jutott hely? Ne higgyétek, hogy könnyű volt ezeknek a megbeszélése! Mi puhatolóztunk, a múzeumi csapat igyekezett. A megoldást láthattátok. Vagy látni fogjátok.

Közben örvendetes események is történtek. Kókai Lászlóné a fenséges páváját, Molnárné Marika több csodás munkáját is felajánlotta a múzeumnak.

A következő online egyeztetés július 28-án volt: címadó megbeszélés a múzeum marketinges és kommunikációs szakembereivel. Én konkrétan a csodás angliai Bath fürdővárosban, az Avon folyó partján ültem egy padon, úgy egyeztettem. Csak néha akadtam le, mint például amikor egy népes indiai család érkezett a közelembe – jó nagy ricsajjal. Ilyen körülmények között született a „Foltvarrás kékben” címünk.

Közben a kollekció egyre gyarapodott, régiek, újak, de még nem mindegyik. Volt, amit külföldről vártunk, volt, amit az OFF-ra hoztak el. Augusztusban minden a restaurátorok és a zsüri kezébe került.

Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a titkári teendők is megszaporodtak, de Nati izomból gyűrt le minden akadályt. Számlázott, vásárolt, szállított, intézett, kutatott, egyszóval ő volt a mobil erő a fővárosban. Lazán megoldott mindent a három gyereke, férje, kutyái, háza, munkája mellett. Persze mindig csak azután, hogy egy hétre megfőzött népes családjának. Logisztikai Nobel díjat érdemel.

Megindult az e-mail címek utáni nyomozás, elérhetőségek kutatása, Veronika csak ránk számíthatott.

Szeptember 1-én sikerült véglegesíteni a megnyitó dátumát és időpontját. Rögtön szétszórtuk az éterben.

Ha már megnyitó, ki nyissa meg? Hosszas ötletelés volt. Vagy: Ha már párna, hogy rögzítsük a falon? Mert bár van bújtató – nem biztos, hogy működik a léc, szóba jött a tépőzár is, a százas szöget elvetettük…

Közben újra céhes feladatok, várt minket az őszi tábor Bábolnán. Az idő szűke miatt ott is kékfestőztünk. Nati számlázott, adminisztrált, én a könyvünkhöz karcsúsítottam a múzeumi anyagot, Zsuzsi és Levi megállás nélkül szabott, igazított, varrt.

Ti összevarrtátok a blokkokat, szépen ki is vasaltátok, majd megférceltétek a szendvicset. Pár száz jojónak való kört leszabtatok és gyártottatok is bőven.

Október közepén elindult a berendezés. Szerencsére Levente már rég megtűzte a vaktérképet.

Lesz plakát? Meghívó? Molinó? Igen, az utolsó hetekben még ilyen kérdések záporoztak a múzeum felé. Csoportnévsorok kellenek, mert névre szóló oklevél készül minden pályázónak. Ez pedig a múzeum felől jött.

Kellett az összes kiállító, szervező, résztvevő, szponzor neve, minden érintett elérhetősége – ezt is összeraktuk. Október 31-re végre elkészült a múzeum facebook oldalán az „esemény”, amit osztottunk ezerrel. Kezdett körvonalazódni a várható létszám.

Rozetta kell a díjazott munkákra! Ezt Levi tervezte és intézte.

November 6-án Veronika kiküldte a meghívókat. Ezzel meg is érkeztek a megnyitóval kapcsolatos újabb kérdések: lesz-e belépő, van-e kerekesszék és csomagmegőrző. Mindenkinek válaszoltunk.

Végső visszaszámlálás. Minden készen lenne? Csak nem?

Hát nem. Még kell valami tartóka a tűzőkerethez és a jojókhoz, amiben a tű, cérna és szálvágó lesz. Na az még a vonaton is készült úton Pest felé – szerdán este, hogy 13-án déltájban a helyére kerüljön.

Már csak azért kellett izgulni picit, hogy a nyomdából megérkezzenek a könyvek a megnyitó reggelén. Ugye, nyilvánvaló, hogy ahhoz a fotók felét, a szerkesztést (Köszi Kati és Tóni!), a nyomdát, a szállítást is mi intéztük. Főleg Levi.

És eljött a megnyitó pillanata. Zsuzsinak volt ereje egységes fülbevalókat készíteni nekünk (vajon mikor?). Az ünnepélyes pillanatokban abban pompáztunk és próbáltunk nem fáradtnak látszani, hanem csak felhőtlenül örülni.

A megnyitó után volt néhány érdekes epizód. Reggel még Szabó Panni se gondolta volna, hogy egy államtitkár nézi majd, amint tűz. Később feltankolta Veronikát Pécsről hozott muffinokkal.

Késő délután összejöttünk a szűk múzeumi csapattal, megköszöntük a munkájukat, a hozzáállásukat. Hárman egy-egy szép párnát is kaptak. Igen, kettőt Levi varrt, egyet Sólyom Melinda, mert megkértük. Jaj! Ne feledjem! A Veronikának szánt ajándékokat is Levente varrta (az egyiket a kezében látjátok, a másikat rajta).

Ráadásul meglepett minket: fantasztikus kékfestő tortát sütött november 12-én valamikor a 26. és 27. óra táján. Kék kölyökpezsgőt ittunk hozzá, pár perc múlva senki nem mert szélesen mosolyogni.

Záróra után mi még cuccoltunk, a könyveket pakoltuk, gazdátlan okleveleken osztoztunk, és már állni alig tudtunk.

Innen kezdve pedig rátok vár még egy nagy feladat! Segítsetek, hogy mindenkihez eljusson a csodás könyvünk, aki csak meg akarja vásárolni. Részletek itt.

Epilógus:

Most pedig arra gondolok, hogy talán mindenkinek lesz némi fogalma a munka méretéről, ami mögöttünk áll. Mi vállaltuk, önként, örömmel tettük, de ne feledjétek, hogy szerelemből, a munkánk, a családunk mellett, a szabadidőnkben – amíg volt. Aztán már éjszaka is, hajnalban is. Ezt azoknak is mondjuk, akik esetleg kritikával éltek/élnek. Megtehetik. Ha építő, hasznos, profitálhatunk belőle, akkor várjuk is. De ha nem, akkor kérem, gondolják át, hogy egy ennyi embert érintő folyamatban óhatatlanul sérülhetnek érdekek, lelkek, lehetnek bakik, nyilván egyik sem szándékosan. Mi megpróbáltuk – így sikerült.

Szeretettel ölel mindenkit a Magyar Foltvarró Céh fogadott prókátora:

Farkasné Margó