A legfontosabb márciusi hír a Foltvarrók napján érkezett, nyilvánossá vált, hogy az idén a Carrefour European Quilt Shown, közismert nevén Ezüstvölgyben megmutatjuk a világnak, milyen csodákat tudnak alkotni a magyar foltvarrók a hagyományos kékfestő anyagok felhasználásával. De Ezüstvölgyön kívül olvashattok csoport-eseményekről, felhívást teszünk közzé az OFF kapcsán, és hívunk minden céhtagot szeretettel az évi rendes közgyűlésünkre.

Rendelkezz az adód 1%-áról

Nagyon köszönjük mindenkinek, aki 2025-ben a Magyar Foltvarró Céhnek ajánlotta fel adója 1%-át. 467.536 Ft folyt be ebből a támogatásból.
Kérjük, hogy idén is gondolj ránk és ha teheted, személyi jövedelemadód 1%-áról a Magyar Foltvarró Céh számára rendelkezz.

 Magyar Foltvarró Céh
1202 Budapest, Vasút sor 12. fszt. 1.
Adószám: 18549988-1-43
Bankszámlaszám: 11703006-20410559

Tagság megújítás

Kedves Céhtagok! Kedves új tagok a Céhben!

Minden év első két hónapja főként a tagság megújításáról szól a céhben. Persze mellette sűrűn zajlik minden más is, például a szponzorokkal is ebben az időben tárgyalunk, hogy továbbra is velünk maradjanak. Rengeteg időt és energiát fektetünk a tagok megszólításába. Emlékeztetők, figyelemfelkeltő bejegyzések, e-mailek repkednek a virtuális térben. Cserében pedig utalások jönnek, kedves szavak, köszönetek: „Jaj, de jó, hogy szóltál!” „Majdnem elfelejtettem.” Határidő után pedig: „Te jó ég! Elfelejtettem! Kaphatok még Hírfoltokat?” (Sajnos, nem.)

Elkészül a statisztika is. A mai napig 38 új tagunk van 2026-ban, köztük heten „megtért bárányok”, azaz korábban voltak tagok, csak kihagytak pár évet. Jó jel, ha visszatérnek, mert érdemesnek látják. Két tiszteletbeli tagot is köszönthetünk, 29-en pedig vadonatújak. Szeretettel köszöntjük mindannyiukat, érezzék jól magukat közöttünk, élvezzék a tagság minden előnyét. Sajnos, 37-en nem újították meg a tagságukat, de tavalyi tapasztalat, hogy közülük többen bejelentkeznek még az év folyamán. Természetesen tárt karokkal várjuk őket, az addig megjelent Hírfoltokat pdf-ben kapják meg, a folytatás pedig a megszokott rendben történik.

A tavalyihoz hasonlóan, ismét rámosolygott a szerencse kettőjükre. Balog Zsuzsa – BZs – újra felajánlotta, hogy támogatója lenne az újak megörvendeztetésének. Akárcsak tavaly, most is a Bakancsosok nőnapi találkozója lett a helyszíne a kedves perceknek. Szép eszközcsomagot kapott Hancsel Judit Százhalombattáról, az ő tagdíja érkezett elsőnek még novemberben. Külön öröm volt, hogy a helyszínen személyesen vehette át Zsuzsától. Megkértük a jelenlévő Dolányi Annát, hogy húzzon a nevek közül egyet (ha nem is kalapból, de egy pofás kis táskából a tombolatárgyak közül), így Fazekasné Kovács Katalin Bekecsről egy remek anyagcsomagot nyert egy csodás újsággal megtoldva.

Szívből gratulálunk mindkettőjüknek!

Meghívó a Magyar Foltvarró Céh éves közgyűlésére és a Foltomiglan csoport kiállítására

Szeretettel meghívjuk minden kedves Céhtagunkat a Magyar Foltvarró Céh éves közgyűlésére, szakmai napjára és a Foltomiglan foltvarró csoport kiállítására.

Figyelem! A rendezvény minden céhtag számára ingyenes, de belépéskor regisztrációhoz kötött, ezért kérjük a tagsági kártyádat hozd magaddal, mert csak céhtagok léphetnek be a rendezvényre. Részvételedre feltétlenül számítunk.

Időpont:

2026. május 09. 10.00-től 14.00 óráig

Helyszín:

Kondor Béla Közösségi Ház 1181 Budapest Kondor Béla sétány 8.

Megközelítés: Kőbánya-Kispestről a 132E és 136 busszal, a Határ úti metróállomástól a 142E
busszal. (Mindhárom buszról a Kondor Béla sétány megállónál kell leszállni.)

Szakmai nap programja:

10:00 – 12:00 Méteráru és eszközvásár, workshopok a Foltomiglan csoport tagjaival

12:00 – 13:00 Közgyűlés

13:00 – Tombola. A csoport ajándékait nyerhetitek meg

13:00 – 14:00 Méteráru és eszközvásár, workshopok a Foltomiglan csoport tagjaival

Közgyűlés

A szakmai nap keretében tartjuk meg évi rendes közgyűlésünket.

Időpont: 2026. május 9-én 12:00

A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a tagok több mint 50%-a jelen van.

Napirend:

  1. Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyv hitelesítők választása
  2. 2025. évi szakmai beszámoló (Előadó: Sulyok Levente)
  3. 2025. évi pénzügyi beszámoló ismertetése (Előadó: Ráczné Tamus Natasa)
  4. Felügyelő Bizottság véleményének ismertetése a 2025. évi gazdálkodásról
  5. Szavazás a 2025. évi szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadásáról
  6. 2026. évi szakmai és pénzügyi tervek ismertetése és szavazás az elfogadásáról
  7. Céhmesteri szabályzat megújításának ismertetése (szavazás)
  8. Dolányi Anna-díj alapítása (szavazás)
  9. Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása
  10. Tájékoztató aktuális ügyekről

A közgyűlés előzetes anyagait, a tervezeteket, beszámolókat a weboldalra töltjük fel április folyamán. Idekattintva érhető majd el.

OFF felhívás!

Kedves Foltvarró Barátaink!

Már biztos értesültél róla, hogy a 2026-os Országos Foltvarró Fesztivál helyszíne az Alföld közepén, folyók, holtágak romantikus ölelésében fekvő, hangulatos kisváros, Mezőtúr lesz 2026. augusztus 14-16. között.

Csoportunk, a Tűvarázslók Foltvarró Baráti Kör kapta a megtisztelő felkérést az OFF megrendezésére.

Azt hiszem, nagy fába vágtuk a fejszénket, de mindent meg szeretnénk tenni annak érdekében, hogy emlékezetessé, élménydússá tegyük számotokra ezt a néhány augusztusi napot.

Ahhoz, hogy valóban sikeres fesztivált rendezzünk, szükségünk van Rátok, számítunk a segítségetekre.

Miben várjuk a segítségedet?

Előzetesen

  • Tombolatárgyak felajánlásában
  • Köszönő ajándék – takaró, terítő, falikép varrásában.
    A városunk vezetése, és a bevont intézmények sajátjuknak tekintik a rendezvényünket, és sok-sok segítséget kapunk a helyszínek biztosításában, a kísérő programok szervezésében, ezért szeretnénk nekik foltvarrott munkákkal megköszönni a segítő hozzáállást, ezért ha a csoportod felajánl egy-egy szép munkát, igazán hálásak leszünk.
  • Belépő karszalag mellé üdvözlő ajándék készítésében, leírását itt találod

Fesztivál ideje alatt

  • Regisztrációs,pultnál pénztárban való közreműködésben.
  • Teremőrzésben. – Mivel több, egymáshoz közeli kiállítási helyszín lesz, és diákmunkások is segítenek, minden helyszínen szükséges felnőtt jelenléte.

Segítő kezek kapcsolattartó: 

Oláhné Mészáros Tünde
E-mailen: tuvarazslok@gmail.com

Az e-mail tárgyába kérjük írd be, hogy „Segítő kezek”

Közeli testvércsoportok, figyelem!

Tervezünk egy régiós bemutatkozást, kiállítást, ezért ha a csoportod a Közép-Alföld régióban működik (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar-Szabolcs-Szatmár megye, valamint a gyomaendrődi és orosházi csoport) és szeretnéd, ha munkáitok bemutatásra kerülnének, kérlek jelentkezz az alábbi elérhetőségeken.

Rácz Margaréta facebook, tuvarazslok@gmail.com +36204164644

Akár kiállítotok, akár nem, kérjük a segítségeteket a kiállítások berendezésében, leszedésében.

Kérlek, olvasd rendszeresen az e-hírfoltokat,  a céh weboldalát, és kövesd a Facebook oldalunkat!

Ha a Facebook csoportban üzennél, kérlek az első mondat az üzenet tárgya legyen.

Várjuk a válaszodat.

A szervezők nevében: Rácz Margaréta

Carrefour European Quilt Show (Ezüstvölgy)

— Hungarian Blue Legacy

A Foltvarrók Napján egy különleges ajándék is érkezett. Nyilvánossá vált, és most már mi is nagy örömmel tehetjük közhírré, hogy Ezüstvölgyben bemutathatjuk a gyönyörű kékfestő munkákat, amik jelenleg a Néprajzi Múzeumben láthatók. Nem is akárhol fogunk bemutatkozni: a központi rendezvény helyszín közelében, a Szent Lajos templomban (Eglise Saint Louis), Sainte-Marie-aux-Minesban. (A térképen a 3. helyszín lesz a miénk.)

A kiállításunkat Hungarian Blue Legacy címmel keressétek a Carrefour European Quilt Show hivatalos weboldalán.

Sok munkánk lesz (végtére is ezt ígértük), de ezek most az öröm felhőtlen pillanatai. Köszönjük az eddigi összefogást, és számítunk Rád ebben is.

A vezetőség

— Varrjuk össze a világot!

– Millefiorit varrtunk a Néprajzi Múzeumban

Két éve ilyenkor még tele voltunk izgalommal, a Néprajzi Múzeum felvette a kiállításainak listájára a magyar kékfestő munkákat. A magyar foltvarrók közössége összefogott, hogy ez a bemutatkozás sikeres legyen. Ki pályamunkát varrt, ki felajánlotta régen készült munkáját, ki segített megkeresni olyan alkotásokat, amikről sokszor csak talánok, halványuló emlékek voltak, ki ismét megvarrta korábbi nagy sikerű darabját, mert az eredeti egy új tulajdonost boldogított a világ másik végén.
Amikor novemberben megnyitottuk a kiállítást, magunk sem tudtuk mire számítsunk. Lesz egyáltalán valaki, akit érdekel, rajtunk (a foltvarrók körein) kívül bárki megnézi? Az első pozitív jelet maga a megnyitó jelentette. Az aula túlcsordult az emberektől, állítólag sosem voltak ott még ennyien. Azóta pedig folyamatosan van látogató a kiállításon. És nemcsak foltvarrók, nemcsak magyarok, és nemcsak turisták. Február közepéig a látogatók száma elérte a 9000-et. Nekem soknak tűnik, de nincs adatunk az átlagos látogató számról.
Van múzeumpedagógiai program, ami a gyerekeket is bevezeti ebbe a világba (beszámoló a januári e-hírfoltokban), van kurátori tárlatvezetés (melegen ajánlom), ami mindkét világot, a kékfestőt és a foltvarrást is bemutatja, és ami engem különösen megragadott, hogy kitér arra is, hogy a nők életében, kiteljesedésében, önkifejezésében milyen szerepet játszott a foltvarrás.

Mindannyian azt érezzük, hogy ezt itt nem szabad befejezni. Nem lehet az, hogy július 26-án leszedjük a kiállítást, és néhány hónap múlva már csak halványuló emlék lesz ez az egész. Szerencsére nemcsak mi gondoljuk így. Van meghívásunk, pályáztunk is, de sajnos konkrétumokról még nem tudunk vagy nem szabad beszélnünk. De a munka és a tű (no meg a bontóka ;-) ) nem áll meg.
Elindítottunk egy újabb nagy akciót, hogy egy különleges darabbal bővíthessük a kékfestő kollekciót. Most már a célját is elárulhatjuk, ez lesz az az egyedi darab, ami Ezüstvölgyben mutatkozik be.

Ráadásul ezúttal az országhatárok sem állítanak meg bennünket. A kékfestő ugyanis nemcsak magyar hagyomány, hanem a cseh, német, osztrák és szlovák kékfestőkkel együtt az UNESCO világörökség része is. Innen jött a gondolat, hogy ez az öt ország a saját anyagait használva készítsen egy óriási millefiori quiltet. Levi megrajzolta a terveket, igazságosan elosztotta az országok között, és belevágtunk.

És ha már Néprajzi Múzeum, hát mi mást szervezhetnénk, mint modern fonót. A Facebookon közzétett felhívásunkra harminchárman gyűltünk össze, és rajzoltunk, szabtunk, varrtunk, bontottunk (kicsit). Volt, aki reggeltől estig ült az asztalnál, volt, aki egy-két órára csatlakozott, de mindannyiunk keze nyomát viselni fogja ez a különleges darab. A tű sem állt meg egy pillanatra sem, de a beszélgetés és nevetés sem szakadt meg. Tippek, trükkök, történetek, tervek színesítették a közös öltögetést. Igazi közösségi élmény volt. (Ha szeretnél bepillantást nyerni vagy épp emlékeket felidézni, Vásárhelyi Tóni fotóit itt találod.)

Nemcsak mi, akik az asztaloknál szorgoskodtunk, hanem a látogatók is tanúi lehettek ennek a bulinak. Volt, aki óvatosan közelített, és úgy kellett meginvitálni, hogy nézze meg mit csinálunk, miről szól. Volt, aki bátran körbejárt, kérdezett, beszélgetett, és volt, aki leült, és se szó, se beszéd, varrni kezdett. Úgy z-generációs módra. (Épp ebédszünet okán kicsit kevesebben voltunk.) Róluk kiderült, hogy egyikük nicaraguai, a másikuk iráni, és itt tanulnak Budapesten. Mivel tapasztalatlanok voltak, így inkább bevezettem őket a jojó készítés rejtelmeibe :-)

Volt látogatónk Venezuelából, Spanyolországból, az USÁ-ból. Sajnos nem jegyzeteltem, pedig sokszor elmondtam magyarul, angolul, hogy min ügyködünk: Összevarrjuk a világot.

Joggal kérdezhetitek, hogy aki nem volt ott, az lemaradt? Természetesen nem. Egyrészt a mi ötödünk sem készült még el a nagy műből. Március 28-án folytatjuk, akkor lesz a következő fonó a Néprajzi Múzeumban.
Másrészt, a tervek szerint júniusban megkapjuk a másik négy részt, amit össze kell illesztenünk és készre varrnunk. Talán a szabadban? Erre még nincsenek konkrét tervek, csak remények…

A  Foltvarrás kékben című kiállítás a Néprajzi Múzeumban 2026. július 26-ig tekinthető meg

Ha emlékbe könyvet is szeretnél, ide kattintva megtalálod a részleteket, hogy hogyan juthatsz hozzá.

Ha megosztanád a kiállításon szerzett élményeidet, írj egy e-mailt a sziva.zsuzsanna@foltvarro.hu címre, és a következő e-hírfoltokban megjelentetjük.

— Pályázat

Carréfour Európai Quilt Fesztivál – Habitat pályázat

A pezsgő nagyvárosoktól távoli eldugott kunyhókig, a folyamatos mozgásban lévő városoktól a békés természetközeli helyekig – a lakóhelyünk tükrözi, hogy kik vagyunk, milyen választásaink vannak, az álmainkat, a félelmeinket, a küzdelmeinket és a reményeinket.

Épülhet kőből vagy falevelekből, alakíthatja a csend vagy a szomszédság, megtölthetik emlékek és képzeletbeli tájak.

Minden lakóhely egy történetet mesél el.

A lakhatás nem csupán építkezés. Az adott hellyel való együttélés, egy élhető egyensúly megteremtése. Az otthonunk, tágabb értelemben, a természet része – azé a törékeny, élő szöveté, ami az embereket a természethez kapcsolja.

Ez felveti azt a fontos kérdést, hogy mit akarunk megvédeni.

A falakon túl ott egy világ, amit el lehet mesélni.

Kitalálni egy történetet, öltésről öltésre.

Méret: 80 x 120 cm (álló)

Jelentkezési határidő: 2026. május 15.

Pályázati díj: €30

Jelentkezés, díjfizetés és a fényképek feltöltése az https://patchwork-europe.eu/en/the-international-contest-habitat/ oldalon érhető el. Pályázni csak a jelentkezés időpontjában kész munkával lehet.

A háromtagú zsűri fénykép alapján választja ki a 30 darab kiállítandó quiltet, amelyek között számos értékes díjat sorsolnak ki, köztük a verseny 3000 eurós pénzdíjjal járó fődíját.

A kiválasztott quiltek beérkezési határideje 2026. július 31.

— Tombola

Carréfour Európai Quilt Fesztivál  – Tombola

Ezüstvölgy, hivatalos nevén Carrefour Européen du Patchwork, az idei fesztiválra is két-két négynapos belépőt sorsol ki az EQA-országok céhtagjai között.

Az alábbi linken lehet szerencsét próbálni: https://forms.cloud.microsoft/e/wF7wFrQ3he

A kitöltési határidő 2026. május 31.

A nyerteseket emailben értesítjük.

Rövid beszámoló a Foltvarrók Napjáról

Kicsit szomorúan ülök itt a foltvarrók másnapján. Valamiért jóval kisebb volt a nyüzsgés a Facebook- csoportban, mint a korábbi években. Ami mégiscsak reménykedéssel tölt el, hogy majdnem 600-an (586-an) néztétek meg a weboldalt, és talán sokan el is mentettétek a mintát. Kész munka fotója minden esetre egyelőre nem érkezett. De fel a fejjel, aki most fog hozzá, annak sem késő, hogy részt vegyen a játékban, mert természetesen idén is játszunk.

A szabályok nagyon egyszerűek:  az elkészült darabok fotóit feltöltve a céhtagok vehetnek részt a játékban. Sorsolás után pedig egy mázlista bármelyik szponzorunknál beváltható 10.000 Ft-os utalványt nyer.
Tehát április 1. éjfélig töltsétek fel Farkasné Margó 8:53-kor feltett bejegyzése alá a fotót a teljesen kész munkáról (tűzve, szegve), a vezetőség pedig másnap sorsol. Hogy az a bolondok napja? Igen. De nem áprilisi tréfa, hogy tényleg nyer valaki.
Hoppá! Nem vagy céhtag? Szeretnél az lenni, és kipróbálni a szerencsédet egy kellemes varrással kombinálva? Nosza! Akár ma is beléphetsz.
https://foltvarro.hu/tagsag/belepes-a-cehbe/

Fontos! Csak a képen látható poszt alatti kész munkák vehetnek részt a játékban. (A bejegyzést megtalálod a kiemeltek között.) Sem más poszt alatt, különálló bejegyzésként, sem messengeren, sem e-mailben érkező képeket nem tudunk figyelembe venni. (Nyugodtan töltsd fel különálló bejegyzésként is a képet, ha beszélgetni akarsz róla, de ne felejtsd el a bejegyzés alá is  feltenni.)

Bemutatkozik a Foltlelkek csoport

Nagy szeretettel mutatjuk be a budapesti Foltlelkek csoportot. Az idén ők vállalták a Foltvarrók Napjára a minta elkészítését. Nagy lelkesedéssel és gyorsasággal kétféle változatot is elkészítettek. Köszönjük a munkájukat.

A Foltlelkek csoport 2003-ban alakult Szomor Ágnes céhmester vezetésével, a haladó tanfolyamot éppen elvégzettekből és néhány régebbi foltvarróból. Azóta a tagok változtak – jelenleg a csoport tizenegy taggal működik – de az összetartó erő most is a foltvarrás szeretete és a tagok közötti barátság. A csoport vezetését 2023-ban Szalai Andrea vette át, aki 2007 óta a Foltlelkek tagja.

A Foltlelkek csoport az évek folyamán számos kiállításon és pályázaton vett részt. A Néprajzi Múzeumban jelenleg látható kékfestő kiállításon szerepelnek közös munkáik és három tag egyéni munkája is.

Foglalkozásaikat a XV. kerületi Csokonai Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban tartják, de ősztől már a zuglói Cserepesház lesz az új helyszínük.

A Facebook oldalukat most hozták létre, sok izgalmas tartalmat találhattok majd rajta, érdemes lesz követni. (Én már megtettem – a szerk.)

Aki a szívével varr…

Van, akire egyszerűen nem lehet nem figyelni. Szabóné Marika pontosan ilyen. Csupaszív alkotó, inspiráló közösségi ember és igazi motorja a foltvarró életnek. Otthon a népes család összetartója, Bábolna szeretett és tiszteletben álló lakója. Alkotóként mindig képes megújulni: az ecoprint hazai nagyasszonyaként ismerjük, most pedig régi zsákokból készült, karakteres táskáival mutat példát arra, hogyan lesz a múltból jövő.

Nem véletlen, hogy a kemma.hu is felfigyelt rá. Két friss cikk is megjelent róla. Olvassátok el, mert Marika története nemcsak érdekes, hanem erőt adó, inspiráló és nagyon ismerős mindannyiunk számára.

„Kaptam még egy évet” – Bábolna aranykezű varrónője több ezer maszkkal és egy varrógéppel küzdött a járvány ellen

Bábolnáról a francia Ezüstvölgyig: az aranykezű Marika néni a foltvarrók Mekkájában

Beszámoló a FoltModern csoport Inspirációk kiállításáról

A Foltmodern csoport Inspirációk című kiállítása február 13. és március 9. között volt látható a Csili Művelődési Központban.

Miért Inspirációk a címe?

Mert beleszerettünk pár határon túli neves alkotó munkáiba, és a mi arculatunkra formálva el is kezdtük megvarrni sajátunkat a tavaly őszi bernecabaráti táborunkban. A 3 napos varrós hétvégénken sokat tanultunk egymástól. Első alkalommal varrtunk térbeli munkákat is Hilde Morin textiltáljai után – szabadon. Gálné Vida Éva társunk pedig szebbnél szebb virágokat alkotott a tálakhoz hasonló technikával.

További rendhagyó munkáink Emily Van Hoff útmutatásai szerint készültek, hála az Instagramnak. Egyszerűnek tűnik ezeknek a térbeli formáknak a megvarrása, de a megfelelő, többrétegű merevítés, és a ferdepánttal való beszegés miatt nem igazán könnyű elkészíteni és falra tenni őket. Akik belefogtak és megvarrták a kiállításra: Nagy Anita, Király Mónika, Sólyom Melinda, Nagy Enikő, Krauszné Bartók Erika. Kár, hogy nem varrtunk monogramokat hasonló módon, de ki tudja, majd legközelebb.

Regula Ildikó társunk beleszeretett Henri Matisse madaraiba, így az ő faliképe talán inspiráló lehet másoknak is.

Nem maradhatott el egy-két takaró bemutatása sem. Az igazán modern karácsonyi takarót Nagy Enikő, a másik, kissé romantikusabb színvilágú dupla takarót pedig Sólyom Melinda varrta, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy a lánya hálószobájába kerül egyszer. A 400 blokkra varrt szirmok kézi applikációval készültek, és mindkét takarót Tótné Teri tűzte.

Olyan rég befejezésre váró munkákat is kiállítottunk, mint például Sólyom Melinda Jennifer Sampou Polygon Quilts inspirálta faliképe. Vagy kisebb, de igazán izgalmas munkák is, mint Krauszné Bartók Erika és Tordainé Dózsa Ildikó faliképei.

Utoljára hagytam a kedvenc inspirációs munkákat, amik azért voltak izgalmasak, mert mi sem hittük volna, hogy két nagyobb, íves varrással varrt fedlapból „csak” egy sokkal kisebb falikép lesz a végeredmény. Ezeket az alkotásokat Nagy Enikő, Darabont Csilla, Zsák Katalin, Krauszné Bartók Erika, Petik Réka, Tordainé Dózsa Ildikó, Gálné Vida Éva és Sólyom Melinda varrta meg, Nancy Crownak köszönhetően. Érdekes volt címet adni ezeknek a munkáknak. Itt tanultuk meg, hogy mennyire fontos a színválasztás, hogy mennyire jól mutat egy kis fehér, fekete keskeny csík a blokkokban, nem beszélve a tűzés fontosságáról. A tábor egyik előnye, hogy kisegíthettük egymást egy-két anyagdarabbal, aki meg gyorsabb volt, a kivágott blokkok rakosgatásának a sokszínűségével is tudott utat mutatni a többieknek.
Személy szerint nekem ezek a „varrd meg, majd vágd szét” és ismét varrd össze munkák voltak a kedvenceim, ha majd befejezem az UFÓ-imat, tuti varrok még hasonlót, festett anyagokból is.

Az esemény képeit  ide kattintva tudod megnézni.

Ha nem tudtad megnézni a kiállításunkat, inspirálódj te is a fotóinkból, amiket Nagy Enikő készített.

Merj kicsit rendhagyóbbat varrni, hiszen soha nem lehet tudni, mi lesz a következő „szerelem projekt”.

Jövőre veletek ugyanitt!

Sólyom Melinda
2026. márciusa

GondolatAInk – TÓL – IG csoport quiltművészeti kiállítása

Váradi Gyöngyi megnyitó beszéde

Érdeklődéssel figyelem a -TÓL -IG csoport életét. Már amennyit láttatnak magukból. Látva az első kollekciójukat, kíváncsian vártam a másodikat, azután a harmadikat, ezt. Ezért aztán örömmel fogadtam el felkérésüket a kiállításuk megnyitására, különösen, amikor megtudtam, hogy milyen témát választottak.
A kiállítás címe egy szójáték, ami csak írásban derül ki, mert a kimondva ártatlannak tűnő „GondolatAInk” cím magában foglalja az AI rövidítést, az angol artificial intelligence-ből, amit pedig magyarul mesterséges intelligenciának szoktunk fordítani.

A cím arra utal, hogy az alkotások inspirációs forrása egy kép volt, amit a csoport tagjainak megfogalmazása alapján egy képalkotó algoritmus hozott létre.

Nem szívesen fejezem ki magam úgy, hogy a kép a mesterséges intelligencia használatával jött létre, bár a hétköznapi szóhasználatban leginkább így terjedt el. Mert ha szakmailag szabatosan szeretnénk meghatározni, akkor az induló kép gépi tanuláson alapuló képgenerálással, mély neurális hálóval állt elő.

Ez az inspiráló kép azért jött létre, mert megfogalmaztátok a gondolataitokat. Nem tudom, hogy mondtátok, mit írtatok a csevegőablakba, de nyilván addig fogalmaztátok, finomítottátok a kéréseiteket lépésről lépésre, amíg a válaszként megjelenő kép el nem nyerte tetszéseteket. Vagyis a ti gondolataitok öltöttek képet.
Jókat mondhattatok a gépnek, mert igazán érdekes, változatos, gondolatébresztő kép lett az eredmény. Ez lett az az alap, amit mindannyian inspirációs forrásul választottatok alkotásaitokhoz, a harmadik kollekciótokhoz.

És megint csak ti jöttetek a gondolataitokkal. Az volt a magatok elé tűzött feladatotok, hogy ki-ki saját megközelítése szerint gondolja tovább a generált képet. Úgy közelítse meg, ahogy neki tetszik, ahogy akarja, ahogy tudja. Többen a képen megjelenő direkt tartalomból, de még inkább a kép mögé sejthető gondolatokból indultak ki, mások annak tagadásából. Vannak, akik a színeket, a formákat helyezték előtérbe.

Sokszor felmerülő kérdés, hogy hol van az eredetiség. Emellett másik fontos kérdés, mennyire etikus egy generált kép felhasználása, tudván azt, hogy a betanításhoz sok-sok mai élő művész munkái is alapul szolgáltak kompenzáció nélkül.

Ha egy kép algoritmus által születik, a gondolat kié? A gépé? Az adatbázisé? Az alkotóé? Vagy mindannyiunké? Nézetem szerint, ha valaki egy monitoron megjelenő, vagy kinyomtatott képet, egy fotót, festményt, rajzot vesz alapul és azt teszi át textilbe, már alkotott valami újat. Nem másolja az eredetit, elszakad attól, hozzáteszi saját magát. Másrészt a digitális forrásból analóg textil megvalósítás lesz.

Nehéz is megfogalmazni az eredetiséget, hiszen egyikünk agya sem üres lap. Mindannyian a bennünket ért hatások, tapasztalatok alapján gondolkodunk, a bombasztikus új felismerések, gondolatok is a tudásunkból nőnek ki. Sokszor utólag jövünk rá, hogy az a nagyszerű ötletünk, amibe beleszerettünk, sajátunknak érezzük, bizony, valami régen látott, mélyen elfeledett forrásból ered.

De ezen a kiállításon nincs titok, itt fő helyen szerepel az a kép, ami valamennyi munkát inspirálta, hiszen definiáltan ez a közös pont. Nagyon örülök, hogy minden munkához tartozik egy rövid szöveg, amiben az alkotó elmondja, mire gondolt az inspiráció kapcsán. Élmény volt elolvasni a művészek leírásait, látni, hogy ugyanazon forráskép alapján teljesen eltérő interpretációk születtek. Olyan jó szövegek, hogy belőlük egy összefoglaló tanulmányt lehetne írni a XXI. század eleji emberek mesterséges intelligenciához való viszonyulásáról.

Az esemény képeit  ide kattintva tudod megnézni.

A „GondolatAInk” képpel és szövegekkel arra biztatnak bennünket, hogy ne félelemmel, hanem kíváncsisággal tekintsünk erre az új alkotói térre. Hogy felismerjük: a technológia önmagában néma. Hangot mi adunk neki. Anyagot mi adunk neki. Időt, figyelmet és felelősséget mi adunk hozzá.

Ahogy végignézünk a munkákon, egyfajta választ kapunk arra a kérdésre, hogy mit kezdhetünk mi azzal, amit ez a technológia elénk tár.

Nőnapi Varrónap – az utolsó öltés közös ünnepe a Bakancsosokkal

A Bakancsosok az Utolsó öltés közös ünnepére szokás szerint beindították a fantáziájukat és megalapították a Bakancsos Airt. Olvassátok szeretettel a fedélzeti tájékoztatójukat.

BAKANCSOS AIR 2026

Fedélzeti tájékoztató – kizárólag kreatív utasainknak

Kedves Utasaink!

Üdvözöljük Önöket a Bakancsos Air idei – és egyben utolsó – járatán!

Mai úticélunk: a kreativitás felhői fölött, a foltvarrás birodalma.

Mai repülésünk várható menetideje: amíg a cérna tart… vagy amíg a tombola fődíját egy szerencsés foltvarró el nem viszi.

Várható időjárás: enyhe textilzápor, elszórt cérnagubancok, időnként kitörő kacagásfelhők.
Amennyiben a kreativitás hirtelen zuhanni kezdene, automatikusan aktiválódik a szomszéd asztal inspirációs rendszere.

Stewardesseink mosollyal várják a beszállókat, és a varrógépek hamarosan felbőgnek.

Kérjük, foglalják el helyüket,

  • fűzzék, de talán jobb ha becsatolják a cérnát,
  • állítsák függőleges helyzetbe a varrótűt,
  • és az ollót csak kreatív célokra használják!

Vészhelyzet esetén ne essenek pánikba, hangosan kiáltsák: „Van valakinél egy kis plusz cérna?”

Oxigénmaszk helyett csipkét és textilt biztosítunk.

Kérjük, azonnal helyezzék a kézipoggyászba az alábbiakat:

  • rosszkedv
  • „ez nekem nem megy” gondolat
  • túl kevés anyagot vettem
  • én sohasem nyerek semmit

A fedélzeten elérhető szolgáltatásaink:

Tombola – irányított landolás nyereményekkel

Játék – kisebb turbulenciával és nagy nevetéssel

Ez a járat most utoljára emelkedik a magasba, de kérjük, ne kapcsolják ki az emlékeket a leszállás után sem.

Leszállás után kérjük, vigyék magukkal:

  • az alkotás örömét
  • az együtt nevetést
  • egy pár bakancsot mézeskalácsból
  • a nőnapi varrós napok emlékét.

Köszönjük, hogy 10 alkalommal velünk repültek!

A kapitány(Józsi), és a Bakancsos stewardessek (Mariska, Piroska, Szirén, Rita, Emma, Judit, Orsi) búcsúznak

Az esemény képeit  ide kattintva tudod megnézni.

Hunyor Foltvarró Kör kiállítás és varrónapja

Mázai Gyűszűvirág Foltvarró csoport közös varrása

A -tól -ig közösség tavaszi kiállítási naptára

GondolatAInk

-tól -ig 3

2026. március 6 – 28.

Budapest, Szabó Magda Közösségi Tér

Budapest, Simon Bolivar stny. 4-8, 1214

https://maps.app.goo.gl/6Xgz2oYSQi7MUGN89

GondolatAInk

-tól -ig 3

2026. április 8. – május 4.

Pécs, Civil Közösségek Háza

Pécs, Szent István tér 17, 7624

https://maps.app.goo.gl/smq2EUJ6MeDXJHNH6

-de -à, ou du traditionnel au modern

-tól -ig 1

2026. április 15 – 18.

Pour l’Amour de Fil fesztivál

Nantes, Franciaország

Reflections

-tól -ig 1+2

2026. április 24 – 26.

Brno Patchwork Meeting

Brno, Csehország

KIdeen

-tól -ig 3

2026. május 15 – 17.

Nadelwelt fesztivál

Karlsruhe, Németország

Tatabányai Quilt Fesztivál

Sziasztok Kedves Vendégek!

Szeretnénk meghívni benneteket az idei Tatabányai Quilt Fesztiválra, melynek időpontja: 2026. július 4. ( szombat).

A helyszín a megszokott tatabányai Kereskedelmi Iskola, melynek címe: Tatabánya, Kós Károly u 17.

A részletes programmal még jelentkezünk, de előzetesként

” Szállj velem….2026″

Találkozzunk ismét Tatabányán!

Foltvarázslók

Főtámogatónk, a Varrógépcentrum ajánlata

Mesebolt ajánlata

Egy kis húsvéti anyaggal szeretnénk kedvet csinálni a tavaszi varrogatáshoz. Nemcsak foltvarráshoz találtok nálunk alapanyagokat, hanem hímzéshez, kötéshez és horgoláshoz is. Céhtagsági igazolvány bemutatásával 5% kedvezményt kaptok boltjainkban. Gyertek és nézzetek szét nálunk!

Üzleteink címe:

  • Bp. Üllői út 16/b
  • Allee Center 2. emelet a Kreatív Hobby üzletében

Facebook oldalunkon megtaláljátok aktuális újdonságainkat, így értesülhettek új anyagok érkezéséről is.

Online vásárláshoz webáruházunkat ajánljuk: www.foltvarazs.hu

Mesebolt

Hobbyművész ajánlata

Little Ones – Gyengéd babavilág

A Little Ones kollekciót a gondoskodó szeretet és a természet csendes harmóniája ihlette. A visszafogott színvilágú anyagokon kedves állatfigurák – nyuszik, libák, rókák, egerek, sünök és madarak – bújnak meg a finom, lendületes rajzolatú apró növényminták, levelek, ágacskák, virágok és gombák között. Tökéletes választás babatakarókhoz, ágyneműkhöz vagy meghitt hangulatú projektekhez. Lágy, harmonikus világa békét csempész az esti pillanatokba.

Új patchwork anyagokkal, Freudenberg flízekkel és csábító akciókkal várunk benneteket!

Már több mint 16 éve kínáljuk a magyar foltvarróknak a kiváló minőségű MODA, Makower, Robert Kaufman, Windham mintás és egyszínű anyagait, és a megbízható minőségű Freudenberg Vlieseline vlies-ek nagy választékban webáruházunkban és az Üllői úti Hobbyművész üzletünkben!

MFC kedvezmény a webáruházban is!

A Magyar Foltvarró Céh tagok 15% kedvezményt kapnak tagságijuk felmutatásával minden kiváló minőségű patchwork anyagunkból és elsőrangú Vlieseline flízünkből.

muveszellato.com/patchwork

Tótágas Kreatív ajánlata

Tilda anyagok – és a foltvarrás igazán életre kel

Ha szereted az igazán különleges, finom mintájú patchwork anyagokat, akkor a Tilda kollekciót neked találták ki.

Ezek a kiváló minőségű pamutvásznak nemcsak gyönyörűek, hanem öröm velük dolgozni: jól szabhatók, szépen vasalhatók és tökéletesek takarókhoz, táskákhoz vagy bármilyen kedves foltvarró projekthez.

Most lehetőséged van kiválasztani a kedvenceidet a bemutató videó alapján, ahol minden anyag számmal van jelölve.

Választhatsz:

  • 55 × 55 cm-es darabokat, ha kisebb projekthez keresel különleges mintát

  • vagy kérheted méterben is (7600 Ft/méter), ha nagyobb terven dolgozol.

Így tudsz rendelni:

Írj egy emailt az info@totagaskreativ.hu címre, és írd meg:

  • a kiválasztott anyagok számát,

  • valamint azt, hogy mekkora mennyiséget szeretnél.

Fontos tudni, hogy egyes anyagok gyorsan elfogyhatnak – minden rendelésre visszajelzünk, és szólunk, ha valamelyik már nem elérhető.

Ha szeretnéd, hogy a következő foltvarrásod igazán különleges legyen, nézd meg a videót, és válaszd ki a kedvenc Tilda anyagaidat! ✂️🧵

Szeretettel:
Judit és a Tótágas csapata

Patchwork Porta ajánlata

Butika ajánlata

Foltvilág ajánlata – febr

Foltvilág Kft.

2800 Tatabánya, Banyi János utca 85.
www.foltvilag.com
foltvilag@gmail.com
siposne.csehmargit@gmail.com

ESKÁ Kézművesműhely ajánlata

Patchwork anyagok, textilbőrök, barkácsfilcek, Sizzix kellékek és kések széles választékát kínáljuk Győrben a Bartók Béla út 3. alatt található üzletünkben.

Telefon: 20-455-4400

E-mail: eska.bolt.gyor@gmail.com

www.facebook.com/eska.bolt.gyor

Összes: 731Napi: 1