Varrtunk a szabadban

Az idén is követtük, követjük a hagyományt és a nyár közeledtével, kezdetével kirajzottunk a szabadba és hódoltunk gyönyörű hobbinknak. (Kevésbé kacifántosan, idén is varrtunk a szabadban.)

A céhes rendezvényt ezúttal Mezőtúr és a környékbeli csoportok látták vendégül. Köszönjük a szíves vendéglátást,  az ötletesebbnél ötletesebb varrnivalókat. A rendezvényről beszámolót a júliusi e-hírfoltokban olvashattok.

De addig is, ebben az e-hírfoltokban is olvashattok beszámolót több szabadban varrásról, régiós találkozóról, kiállításról. És aki eddig lemaradt a szabadban varrás élményéről, még nem késő bepótolni, Pécsett, Kaposvár mellett a Deseda-tónál és Tatabányán is megtapasztalhatja a közösség erejét, az alkotás örömét a szabadban. A meghívókat lejjebb találjátok.

Határidők a közeljövőben

Határidő: június 30.

A kékfestő pályázattal kapcsolatban sokan kérdeztétek, hogy mikor, hová kell küldeni az elkészült műveket, milyen címke, bújtató legyen rajta stb.  Kicsit még a türelmeteket kérjük. Folyamatosan egyeztetünk a múzeummal, és tisztázzuk a részleteket. Ha jelentkeztél a Kékfestős pályázatra, hamarosan küldünk e-mailt. (Amíg nem láttok erről üzenetet a Facebook csoportban, addig kérjük, várjatok türelemmel.)

Azokat is e-mailben értesítjük, akik régi kékfestőt ajánlottak fel a kiállításra.

Felhívás céhmesteri pályázatra

Kedves céhmesteri címre pályázók!

Kérjük, hogy aki céhmesteri bírálatra szeretné beadni munkáját, vagy szeretné elismertetni az OFF-on első helyezést elért munkája után kapott céhmesteri pontot, jelentkezzen 2025. július 31-ig a pályázati dokumentáció benyújtásával!

A pályázati adatlap, valamint a benyújtással kapcsolatos részletek is megtalálhatók a következő linken: https://foltvarro.hu/magyar_foltvarro_ceh/cehmesterseg/

A céhmesterséggel kapcsolatos levelezés email címe: cehmester@foltvarro.hu. Erre a címre küldhetitek a pályázati dokumentációt (adatlap + fotók), de a felmerülő kérdéseitekre is kaphattok választ.

Akik postai úton küldik be a pályázati dokumentációt, azok azt Farkas Lászlóné (cím: 3300 Eger, Szvorényi József utca 21.) tagnyilvántartással foglalkozó elnökségi tag részére küldjék.

A pályázati díj 3000 Ft/alkotás, amit a Magyar Foltvarró Céh 11703006-20410559 számú számlájára kell befizetni.

Várjuk a pályázatokat!

Beszámoló a nyugat- dunántúli régiós találkozóról

2025. május 24-én tartottuk a nyugat-dunántúli régió találkozóját, Zalaegerszegen a Göcseji Tudásközpontban, ahol a csoportunk a Covid óta talált új otthonra. A helyszín épülete csodálatos, viszont kezdjük kinőni, amikor nagyobb rendezvényt tervezünk.

A központ azért jött létre, hogy a kézműveseknek otthont adjon. A teljesség igénye nélkül, van itt nemezelő, csipkeverő, keramikus, bőrtárgy készítő, foltvarró, stb.

Régiónkban hagyomány, hogy minden évben más helyszín ad otthon a találkozónak. Tavaly Fertőszentmiklóson jártunk, jövőre pedig Tapolcán jövünk össze. Tudom, Tapolca szigorúan véve már nem hozzánk tartozik, de az összejöveteleinken mindig jelen vannak ők is.

Idén, ahogy eddig is, Vas, Győr-Moson-Sopron, Zala, Somogy és Veszprém megyéből érkeztek legtöbben. Nagy öröm volt számunkra, hogy Mohácsról is köszönthettünk foltvarrókat.

Bízom benne, hogy nem okoztunk csalódást nekik.

A találkozó a szokásokhoz híven zajlott, volt tombola, zsákbamacska, büfé sok finomsággal, baráti beszélgetések, aki szerette volna kipróbálhatta a procionnal való festést, nemezelhetett virágot, selyemmandalát készíthetett, illetve térbeli virágokat, leveleket varrhatott.

Természetesen itt volt Zsuzsi az ESKÁ-tól, Judit a Tótágastól, és Márti a Textilszalonból, mert vásárolni is jó.

A kiállításon bemutatkozott Szabó Erika babáival. Séllei Zsuzsi visszahozta nekünk kicsit Winkler Dórit a babáin keresztül. Fazekas Rita 20 éve gyűjti a Nici mackókat, és most bemutatta igen tekintélyes számú pihe-puha mackóbandáját.

Idén 24 éve varrok, és azóta vagyok a Céh tagja is, ezért elhoztam az általam legjobbnak gondolt faliképeimet. A legbüszkébb nem a legszebbre vagyok, hanem arra, amivel 20 évvel ezelőtt Szombathelyen az országos találkozón harmadik helyezést értem el. Jól mutatja, hogy mennyit változott a foltvarrás hazánkban 20 év alatt, mind anyag használatban, mind technika tekintetében. Ma már eszembe se jutna vele pályázni. Ettől függetlenül számomra kedves emlékeket idéz.

Köszönöm a figyelmet.

Jó varrogatást mindenkinek!

Takács Zoltánné Éva

A régiós találkozó képeit ide kattintva tudod megnézni.

Beszámoló az észak-magyarországi régiós foltvarró találkozóról

2025. május 31-én Tiszaújvárosban a Derkovits Művelődési Központban tartottuk a Régiós Foltvarró találkozónkat.

Közel 80 foltvarró vett részt a találkozón.

A Bokréta citerazenekar és a Mezei Népdalkör köszöntötte a résztvevőket, majd Mátyás Zoltán az intézmény igazgatója megnyitotta a találkozót.

A találkozón volt anyag és eszköz vásárlásra lehetőség. Voltak bemutatók. És nagy hangsúlyt helyeztünk a Néprajzi Múzeumban rendezendő kiállításra. Ezért eredeti kékfestő anyagokat kínáltunk az érdeklődőknek Dolányi Anna gyűjteményéből.

Tombolát is sorsoltunk. Ezért hálás vagyok a csoportnak a tombolatárgyak készítéséért.

A találkozó jó hangulatú volt. Sokan örültek, hogy találkozhattak és megmutathatták munkáikat ötleteiket egymásnak. Köszönöm, hogy eljöttetek.

Magné Marika
régió vezető

A régiós találkozó képeit ide kattintva tudod megnézni.

Varrtunk a szabadban Orosházán

2025. május 31-én rendezte meg az Orosházi Foltvarró Csoport és az Orosházi Díszítőművész Kör az immár hagyományos „Varrjunk a szabadban!” programot. Ezen a napon a hölgyek kitelepedtek a Petőfi Művelődési Központ mellett található Árpád-kertbe. A rendezvényt a művelődési ház is támogatta.

Ezt az eseményt immár 10 éve rendezik meg a foltosok, az első alkalom 2015-ben volt, akkor még csak pár ember vett részt rajta, azóta széles körben elterjedt a híre és sokan eljönnek hozzánk. Az utca embere is, akik a piacra tartanak, megállnak és érdeklődnek, néhányan be is kapcsolódnak spontán a munkába.

A varrós eseményre meghívtuk a környező csoportok tagjait, akik szívesen elfogadták a meghívást és sokan el is jöttek hozzánk.

Készültünk különböző kézzel varrós apróságokkal: szalaghímzés, sashikó varrás, tyúkocska készítés, papírból karkötő készülhetett, horgoltunk nagyi virágokat, köröket. A Díszítőművész Kör tagjai pedig az orosházi szálánvarrott hímzés rejtelmeibe avatták be az érdeklődőket. Minden asztalnál elmélyült munka folyt, beszélgetéssel, jókedvvel fűszerezve.

Király Mónikát, a Magyar Foltvarró Céh vezetőségi tagját is üdvözölhettük körünkben. Igaz, más irányú elfoglaltsága miatt csak a vége felé érkezett, de így is szívmelengető volt a jelentéte.

Felraktunk egy kis kiállítást is az eddig elkészült új munkáinkból, a hímzők pedig a régebbi munkáikat hozták el illetve a „Szakkör” kereteiben készült alkotásaikat.

Erre a napra egy különleges vendéget is hívtunk, Atkári Ferencné Terikét, aki csodaszép tűfestéses munkáinak titkába avatott be bennünket. Ő Nagymágocson él, hímez, süt, a kézimunka más ágait is műveli, működtet egy „garázsmúzeumot”, ahol régi népi tárgyakat és az ő alkotásait csodálhatjuk meg. Előzetes bejelentkezés után szívesen fogad látogatókat.

A rendezvény csodaszép időben, jó hangulatban zajlott. A kedves ismerősök üdvözölték egymást, beszélgettek, nevettek, bemutatták egymásnak az éppen elkészült vagy készülőben lévő munkáikat.

A nap végén „Jövőre veletek ugyanitt!” mondattal búcsúztunk el egymástól!

Végváriné Rehák Gizella

A szabadban varrás képeit ide kattintva tudod megnézni.

Varrtunk a szabadban Kapospulán

Sok éves hagyományunknak megfelelően idén is varrtunk a szabadban. Most a falu rendezvényterén jöttünk össze gyönyörű időben. A rendezvényt egyszerre tartottuk a Nyárköszöntő gyereknappal. Eljött hozzánk a közeli Vásárosdombóról is egy vendég együtt öltögetni velünk. Volt anyuka is, aki kikapcsolódásként leült közénk kicsit alkotni, miközben a család játszott.

Természetesen kézzel varrtunk, ami sokunknak nem mindennapi elfoglaltság, de jó társaságban ez is könnyen megy. Legtöbbünk szemüvegtokot varrt, persze egyéni megoldásokkal készültek. Készült egy vagy két darab, akár ajándékba is. Volt olyan is, aki halaszthatatlan munkával érkezett, a takarót visszaszegéssel fejezte be.

És beszéljenek inkább a képek.

Markovits Edit
Bökdösődők, Kapospula

A szabadban varrás képeit ide kattintva tudod megnézni.

Algyői Foltvarrók Köre tornác-kiállítása

Színes kiállítással zárta a májust az Algyői Tájház.

Az ASzakkörös nemezelő és vesszőfonó csoport évadzáró kiállítását és az Algyői Foltvarrók Köre tornác-kiállítását május 31-én nyitotta meg Molnár Áron. A három csoport szemet gyönyörködtető alkotásokkal töltötte meg a tájház foglalkoztató termét és a tornácot is.

A Nemzeti Művelődési Intézet által támogatott ingyenes foglalkozás sorozatok több éve sikeresen folynak a tájházban. Az elmúlt évadban 20-20 alkalommal összegyűlve találkoztak a tagok, mely alkalmakkal egyre szebb és szakmai szemmel is tökéletesebb tárgyakat hoztak létre. A vesszőfonók januárban végeztek a Békés Megyei Népművészeti Egyesület által szervezett akkreditált képzésen, így nem csak lélekben, de papíron is igazi vesszőfonókká váltak. A kiállításon ezen tudást megmutatva tökéletes garabolyokat, vesszőkosarakat és más használati tárgyat sorakoztattak fel. A nemezelők bár kezdő csoport, igen kreatív és mindenre nyitott, alkotókedvű csoport, a kártolt gyapjúból remek nemez tárgyakat készítettek.

Az Algyői Foltvarrók Köre már egy összeszokott csapat, a magas technikai kihívásokat kiválóan teljesítve mutatták be a kézi és gépi applikációval készített, csodálatos faliképeket. Színes, modern, divatos táskákat sorakoztattak fel a tornácon. A csoport egy titkos munkába kezdett, mely a Magyar Foltvarró Céh és a Néprajzi Múzeum közös pályázatán fog részt venni. A falikép elkészítésében minden csoporttag kiveszi a részét. A textilkép eredeti kékfestő anyag felhasználásával kézi applikáció technikájával készül.

A nap folyamán a három csoport bemutató foglalkozást tartott, ahol az érdeklődők kipróbálhatták, hogyan lehet textilből cseresznye alakú kulcstartót készíteni, vesszőből szélforgót fonni, és gyapjúból tulipánt nemezelni.

Algyői Foltvarrók Köre
Izbékiné Cseuz Gabriella

A kiállítás képeit ide kattintva tudod megnézni.

Újdonságok a foltvarro.hu-n

OFF

Ahogy ígértük, folyamatosan töltjük fel az információkat az OFF oldalára: https://foltvarro.hu/off-2025/

  • Felkerült a vacsora-meghívó. Gyertek, beszélgessünk, nevessünk együtt egy tál étel és egy pohár bor (vagy sör vagy üdítő) mellett. További információkat ide kattintva találsz.
  • Továbbra is várjuk a tanfolyami jelentkezéseket és a segítő kezeket.

Varrjunk a szabadban – a Deseda-tónál

Varrjunk a szabadban – Pécsett

Varrjunk a szabadban Tatabányán

Tótágas Kreatív ajánlata

Varrógépcentrum ajánlata

Pfaff passport 3.0 varrógép + rátolható asztal és kibővített garancia

Képzelj el egy olyan kompakt varrógépet, amelyet gond nélkül magaddal vihetsz varrótanfolyamra, otthon pedig akár a könyvespolcon is elfér. Majd képzeld el azt is, hogy ugyanezen a gépen számtalan, az igényes PFAFF® felhasználók magas elvárásainak maradéktalanul megfelelő funkció található.

Fontosabb funkciók:

  • tűbefűző
  • szálvágás
  • quilt és patchwork programok
  • automata elvarrás
  • tűpozíció állítás (alsó-felső)
  • start-stop gomb
  • végsebesség állítás
  • kemény tárolódoboz
  • 100 varróprogram
  • talpnyomás állítás

Itt tudod megtekinteni a Passport 3.0 varrógépet!

Hobbyművész ajánlata

Újdonság!

A Makower nyári hangulatú és színvilágú vidám anyagkínálata tökéletes választási lehetőséget kínál kerti kiegészítők, párnák, huzatok varrásához.
Ideális nagyobb darabokból összeállított munkákhoz is, akár ruhák, táskák, szatyrok, hátizsákok készítéséhez, illetve a hagyományos foltvarrás blokkjaihoz is, mint pl. patchwork párna, terítő vagy paplan. Piperetartókat, maszkokat varrhatunk szeretteinknek ajándékba, vagy akár magunknak.

MFC kedvezmény a webáruházban is!

A Magyar Foltvarró Céh tagok 15% kedvezményt kapnak minden kiváló minőségű patchwork anyagunkból és elsőrangú Vlieseline flízünkből.

muveszellato.com/patchwork

ESKÁ Kézművesműhely ajánlata

Patchwork anyagok, textilbőrök, barkácsfilcek, Sizzix kellékek és kések széles választékát kínáljuk Győrben a Bartók Béla út 3. alatt található üzletünkben.

Telefon: 20-455-4400

E-mail: eska.bolt.gyor@gmail.com

www.facebook.com/eska.bolt.gyor

Butika ajánlata

Patchwork Porta ajánlata

Tölgy Kiadó ajánlata

A horgolás patchworkje

A nyár legnagyobb slágere a granny square! A színpompás horgolt négyzetek, vagy ahogy mindenki ismeri őket, a nagyi kockák újra reneszánszukat élik, még azok is horgolótűt ragadnak miattuk, akik amúgy más kézimunkák iránt rajonganak. Most már 150 horgolt négyzetből válogathatsz, az egyedi színválasztással, a blokkok kombinálásával pedig végtelen variációs lehetőség tárul eléd. Az 50 horgolt négyzet kártyákon egy praktikus dobozkába zárt pakli mintarajzokkal, a 100 nagyi kockát felvonultató vaskos könyvünk pedig különböző stílusú és nehézségi szintű horgolt négyzetet tartogat, mintarajzzal és szöveges leírással együtt. Mindkettő megvásárolható már! Tölgy Kiadó

Tölgy Kiadó

Összes: 714Napi: 3