Kellemes Ünnepeket!

„Harang csendül, Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni…”

Azon gondolkodtam itt a karácsony előtti őrületben, mit is írhatnék ide, mi lenne a legmegfelelőbb. Aztán rájöttem, az egyszerűségnél nincs jobb. Írhatnék évértékelést, vagy fennkölt dolgokat, de nem teszem. Aki követi a céh tevékenységét, az tudja, hogy egy eseményekben gazdag év áll mögöttünk, és ígérjük a jövő év sem fog szűkölködni benne.

Minden kedves foltvarró barátunknak kívánunk erőt és kitartást az ünnepi készülődésre, boldog szép ünnepet szeretteink körében karácsonyra, és természetesen sok erőt, egészséget, szabadidőt a jövő évi tervek, projektek megvalósításához!
Legyen az ünnep mindannyiunknak örömteli és meghitt!

Ady Endre Karácsonyi rege című verse tökéletesen tükrözi amit mondhatnék, így ahogy ezzel kezdtem, ezzel is zárom soraimat…

„Karácsonyi rege
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…”

Baráti öleléssel, a MFC vezetősége nevében: Sulyok Levente, elnök

A Magyar Foltvarró Céh tagja vagyok

Kedves Foltoskodó Barátaink!

Bár bokáig (térdig? nyakig?) járunk az ünnepi készülődésben az utolsó e-hírfoltban muszáj szót ejtenünk a piszkos anyagiakról. A céh fenntartásához, az újság megjelentetéséhez, a rendezvényekhez elengedhetetlenül szükségünk van nemcsak az ötleteitekre, segítségetekre, alkotó kedvetekre, de az anyagi támogatásotokra is. 2024-ben a tagdíj nem változik, továbbra is 12.000 Ft. A Közgyűlés pontosította a tagdíjmentesség szabályait és módosította a kedvezményes tagdíjra jogosultságot jelentő összeget.

  • Azokat a tagjainkat, akik 2024-ben töltik be a 81. életévüket és már legalább 5 éve (2019-től) folyamatosan céhtagok, ettől ez évtől kezdődően tagdíjmentesség illeti meg. Minden szépkorú tagunktól (azoktól is, akik már tavaly is igénybe vették a 80+ kedvezményt) egy nyilatkozatot várunk, hogy igénybe kívánják-e venni a kedvezményt, illetve fenn kívánják-e tartani a tagságukat. Ehhez semmi más nem kell, csak egy e-mail galnevida.eva@foltvarro.hu címre a névvel, tagsági számmal, lakcímmel vagy hagyományos levél a 2023/4 Hírfoltokban található űrlapot kitöltve.

  • Azok a nyugdíjas tagjaink, akiknek a havi jövedelme nem éri el a 170 000 Ft-ot, tagdíjkedvezményre jogosultak. Ehhez kérjük a nyugdíjszelvény vagy a banki átutalás másolatát e-mailben vagy postán (Gálné Vida Éva, 2085 Pilisvörösvár, Szondi u. 8.) A kedvezményes tagdíj összege 10.000 Ft.

Kérjük, hogy a nyilatkozat és tagdíjbefizetés
2024. február 10-ig érkezzen meg hozzánk.
Természetesen a határidő után is fogadjuk a nyilatkozatokat és az átutalásokat, de ezekben az esetekben az első Hírfoltokat csak elektronikusan tudjuk küldeni (pdf formátumban).

A tagdíjat (12.000 Ft vagy kedvezmény esetén 10.000 Ft) kérjük a Magyar Foltvarró Céh OTP Banknál vezetett 11703006-20410559 számú számlájára átutalni. A közleményben kérjük adjátok meg a céhtag nevét (ha az nem azonos a befizetővel), a tagsági számot, a lakcímet. Új tag esetén a tagsági szám helyett, egy e-mail címet vagy telefonszámot, hogy fel tudjuk venni vele a kapcsolatot.

Ma, amikor ezeket a sorokat írom 506-an vagyunk a céhben, és már van egy befizetett tagdíjunk 2024-re – köszönjük Nagy Ildi.

Sziva Zsuzsanna – MFC titkár

HELLÓ 2024

Bár még nincs részletesen kidolgozott munkatervünk, néhány esemény sosem maradhat el, 2024-ben is tartalmas programot várhattok. Elő a naptárakkal, akár papír, akár elektronikus, alább olvashattok néhány dátumot.

  • Az események sorát a Foltvarrók napjával kezdjük március 16-án. A dátumon kívül még egy dolog biztos, a virtuális térben találkozhatunk. Valószínűleg a terep a Facebook lesz. Ha valahol személyes esemény szerveződik, arról pedig szívesen hírt adunk.

  • Májusban (a pontos dátumot még nem tudjuk) a Közgyűlésen személyesen is találkozhatunk. Reméljük, minél többen eljöttök, elmondjátok gondolataitokat a céh működéséről, találkozunk, beszélgetünk, alkotunk.

  • Júniusban hagyományosan Balatonban varrunk a szabadban. Június 15. lesz ez a nap. Igény esetén szervezünk önköltséges buszt Budapestről. De nagyon szívesen hírt adunk az ország bármely pontjára szervezett eseményről. Csak küldjétek el a dátumot, a helyszínt, esetleg kedvcsináló szöveget és térképet május 15-ig, és mi megjelentetjük a május végi e-hírfoltban.

  • Az év nagy foltvarrós eseménye az OFF. Eger vár bennünket augusztus 23. és 25 között. Az előkészületeket látva az egri lányok csodára készülnek. Addig is tanulmányozzátok Eger csillagait, és készítsétek a pályamunkákat. Egyet kérünk, ne légy kishitű, ha van egy ötleted (és mennyi csillag van Egerben!), varrd meg, vagy fogj össze mással, és varrjátok együtt. Ha nem is nyertek egyik kategóriában sem, az alkotás öröme a Tiétek lesz. Talán kaptok egy-két jó tanácsot is. És biztos vagyok benne, hogy minden pályamunkának lesz saját rajongója, valaki azt fogja a legjobbnak, legérdekesebbnek találni (és nem csak családtag :-) )

  • Az őszi tábor hagyományosan októberi esemény – a helyszín, időpont még a jövő zenéje. Bár Orosházát nagyon megszerettük, de halljuk a kritikus hangokat, hogy messze van. (Persze kinek ez, kinek más a messze. Volt Orosházán is kaposvári, nyíregyházi, szerbiai résztvevő.) Tehát várunk olyan helyszín javaslatokat, ami jobban az ország közepe felé van, kb. 50 embernek tud kulturált szállást, étkezést biztosítani, és van egy legalább 50 fős tágas, világos terme, amit megszállhatunk varrógépekkel, vasalókkal. Bár eddig sem egyszerű a feladat, de még az árnak is megfizethetőnek kell lennie.

  • Örülünk, hogy sokan megvarrtátok az adventi fenyős csillagot, köszönjük a fotókat. Jövőre is szeretnénk valami hasonlót nyújtani.

Felhívás!

A Fertőszentmiklósi Cérnázók csoportja várja szeretettel az ország minden területéről a beavatott, aprómintás vagy egyszínű pamutvászon anyagokból készült 4 cm oldalú hatszögekből (nagymama virágoskertje) készült virágokat (7 db-ból álló blokkot összevarrva). Szeretnénk kérni, hogy a papírok maradjanak benne mindenképpen, mivel mi ezzel még később dolgozunk.
A beérkezett hatszögekből/virágokból kis takarókat állítunk össze, amik a 2024-es Országos Foltvarró Fesztiválon Egerben megtekinthetők lesznek. Ezeket a takarókat később a Bethesda Gyermekkórháznak és a Koraszülöttekért Országos Egyesületnek ajánljuk fel. Előre is köszönjük mindenkinek, aki részt vesz ebben a kezdeményezésben.
Az elkészült 7 db hatszögből álló virágokat az alábbi címre kérjük postázni 2024. március 15-ig: Molnárné Bichler Katalin, 9444 Fertőszentmiklós, Virágvölgy 16. Kapcsolattartóink: Czinder Jánosné Ibolya (06 20/342 80 94) és Molnárné Bichler Katalin (06 30/306 76 64)
Köszönettel: Czinder Jánosné Ibolya Fertőszentmiklósi Cérnázók foltvarró csoport vezetője.

Veszprémi Foltvirágok Patchwork Klub Kiállítás – 2023. 12. 06.

Csoportunk életében a december adventi időszaka nem csak a karácsonyi ünnepekre való készülődésről szól. Immár 17. alkalommal van lehetőségünk bemutatni az elmúlt időszakban egyénileg és közösen készített alkotásainkat a Veszprémi Agora Kulturális Központban.

Kiállításunkat az intézmény vezetője Neveda Amália nyitotta meg, aki maga is foltvarró.
Zenét a helyi zeneiskola tanára Ruha Arnold és tanítványa Fajd Sára szolgáltatta.

Mikulás sajnos elfoglaltsága miatt nem tudta elfogadni meghívásunkat, de szakállát megrázva, havas tájjal lepett meg minket. Mi pedig általunk varrt szaloncukorral és egy képeslappal köszöntöttük a vendégeket.
A kiállításmegnyitónkra jellemzően a helyi barátok, ismerősök, tevékenységünk iránt érdeklődők jöttek el szép számmal.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a kerek születésnaposok blokkokat kapnak tőlünk ajándékba. Az idei kiállításunkon is szerepel két ilyen ajándékokból készült munka. Az egyik egy karácsonyi fenyőfás és egy natúr színekben pompázó crazy takaró, amiket az ajándékozottak varrtak meg maguknak.
Jellemzően minden évben van valami “kötelezően” elkészítendő “házi feladat” a csoport tagjai számára. Idén kettő is volt, ügyelve arra, hogy ne legyen kivitelezhetetlen.
Az első feladatnál a méret (20×40 cm) és a szín (zöld) volt meghatározva, erre az alapra kellett egy virágot varrni, ki-ki a maga választotta technikával.
A csoportból néhányan olyan lelkesek voltak, hogy nem csak egy, de két darabot is készítettek. Természetesen minden darab felkerült a molinóra, és együtt látható a kiállításunkon. Esetleg egy frissebb logónk is lehetne?
A másik feladatot, az előző évi Medalion munkám ihlette, melynek során az első blokként kapott Vihar a tengeren mintával készült. Ez a minta papírra varrással, sablonnal is jól varrható. Garantálta, hogy pontos szép munkák szülessenek. A csoport néhány tagjának még így is akadt nehézsége, de nem adták fel! A befejezés eredménye tükrözi a csoport sokszínűségét és az összetartozást, ami a foltvarrásnak köszönhető.
Kiállításunk többi darabja, a találkozásainkon bemutatott minták alapján, vagy egyéni ötlet alapján készültek. Büszkék vagyunk egymásra, hogy idén is egy olyan kiállítással tudtuk emelni az adventi időszak hangulatát, ami a látogatók tetszését is elnyerte.

Rólunk írták:
https://veol.hu/helyi-kultura vagy veol.hu a Facebookon:(2023.12.10.) Foltvarrónak lenni életforma , Király Ferenc írása
-Rné Art Gallery (Facebook):
“Sok szépet láttam már, de ezek az alkotások nemcsak a szépség fogalmát merítik ki, de az emberi jóérzést is magasabb szintre emelik.
-Edit Kovács Miklósné: (Facebook):
“ Nagyon jó kis csapat vagytok! Szuper kiállítást hoztatok össze! “
-Robozné Erődi Ildikó ( Facebook):
“ Igazi értékteremtő közösséget és csodás alkotásokat láthattunk.”

Márta Naász (Facebook):
“ Egyre csodálatosabbnak vagytok! Gyönyörű munkák, időt kerítek rá, hogy tapogatás nélkül végignézzem.”

Teri Tótné (Facebook):
“ Gratulálok az egész csoportnak! “

Mészáros Ágnes
Veszprémi Foltvirágok Patchwork Klub

Varrógépcentrum ajánlata

Brother akciós csomagajánlatok

A Brother BQ25 és BN27 varrógépeket most kedvezményes áron vásárolhatod meg rátolható varróasztallal együtt, ingyenes házhozszállítással, és 3 év garanciával!
Az akció a készlet erejéig érvényes!
Itt tudod megtekinteni a Brother csomagajánlatokat!

JUKI Magyarország ajánlata

Könnyű szálbefűzés a levegő erejével!

A JUKI MO-1000, 2 tűs overlock varrógéppel gyerekjáték a szálbefűzés és a varrás!
A pneumatikus befűző rendszernek köszönhetően pillanatok alatt befűzheti a cérnát.
Alkosson kedvére akár trendi ruházatot, elragadó gyermekruhát, dekoratív otthon vagy divatelemeket és sok minden mást.
A JUKI MO-1000 típus nagy választékot kínálnak a különböző öltésekből, továbbá számos kiváló technikai megoldással lett felszerelve mint a pneumatikus hurokfogó befűző, automata hengerelt szegély, kikapcsolható felsőkés, automata tűbefűzés és még sok más.

További részletekért látogasson el weboldalunkra:
https://www.jukimagyarorszag.hu/gepekhaztartasi/overlock-varrogepek/mo-1000/

A Magyar Foltvarró CÉH tagjainak 10% kedvezményt biztosítunk minden teljes áras JUKI háztartási varrógépünkre!

Hobbyművész-Művészellátó ajánlata

Békés karácsonyt és boldog új évet kíván a Hobbyművész csapata!

Magyar Foltvarró Céh kedvezmény!
A patchwork anyagokra és a flízekre 15% kedvezményt adunk a Céh tagoknak!
(A kedvezmények nem összevonhatók, így akciós termékekre nem érvényesek!)
Az Üllői út 30-ban lévő üzletünkben személyes vásárlásnál csak a MFC tagsági igazolványt kell felmutatnod a pénztárban.

muveszellato.com/patchwork

TÓTÁGAS KREATÍV ajánlata

BUTIKA ajánlata

B&ZS Stúdió

2023-ban a B and Zs Stúdió Kft. lett 95 %-os kedveléssel a szakmában a legkedveltebb bolt.