Egy úttörő, sokunk példaképe, akire felnézünk. Próféta, akinek isszuk a szavait és követjük őt. A járatlan ösvények kitaposója, világpolgár, és még sorolhatnám. De egy biztos, mindenkinek beugrott, kire gondolok. De ha nem, segítek még. A magyar foltvarrás alapköve, egyben a Céhünk megteremtője. Most már biztos, hogy mindenki a mi egyetlen szeretve tisztelt Dolányi Annánkra gondol!

Azért szólítom meg őt, mert Anna a napokban ünnepelte 90. születésnapját. Boldog vagyok, hogy én köszönthetem hivatalosan is ezen a gyönyörű kerek évfordulón. Az ajándékra ugyan kicsit várni kell, mert a Néprajziban novemberben nyílik meg a kékfestő kiállítás, ami nem titkoltan az Ő megálmodott gyermeke.

Kívánom, hogy még sokáig erőben, egészségben, ilyen fitten és aktívan maradjon meg nekünk, hiszen a jó tanácsaira, ötleteire mindig szükség van!

Drága Anna! Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok és szeretettel közvetítem minden magyar foltos ölelését.

Egy kis személyes… Tavaly Egerben ünnepelte a Céh a 35. születésnapját. Egy páran meg akartunk emlékezni róla szűk körben. Megérkeztem a tortával, rajta a 35-ös szám. Letettem elé. Ő meg huncut mosollyal a fülembe súgta: „ Hmm, ekkor születtem…”

Most egy kicsit több gyertya ég azon a tortán, de sebaj, annál többet lehet kívánni, míg elfújjuk!!!

Drága Anna! Isten éltesse még sokáig!

Sulyok Levente
elnök

Számítunk Rád, számíthatsz ránk – Felhívás a tagság megújítására

2025-ben is várunk Benneteket a céh tagjainak sorában. Reméljük, mindannyian megújítjátok a tagságotokat, ki a tagdíj befizetésével, ki egy e-mail-lel, hogy 80 felettiként is tagunk kíván maradni, és élne az ingyenes céhtagság lehetőségével. A részleteket itt lejjebb találjátok.

Kérjük a csoportokat, hogy segítsék az idősebb csoporttagokat, akár a nyilatkozat akár a kedvezményre jogosító nyugdíj szelvény elküldésében. Ne maradjon ki senki azért, mert nem boldogult a számítógéppel.

Nagyon izgalmas év vár ránk, ne maradj ki belőle!

Az éves tagdíj 12.000,-Ft

amelyet egy összegben kérünk átutalni a Magyar Foltvarró Céh OTP banknál vezetett számlájára. A tagsági díj az adott naptári évre szól.

  • Azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a nyugdíja nem éri el a 170 000 forintot, a tagdíj 10.000 Ft. Ennek igazolására kérjük, küldje el a nyugdíjszelvény vagy a banki utalásról szóló levél másolatát a tagnyilvántartással fogalkozó vezetőségi tagnak (farkas.margo@foltvarro.hu) A csökkentett tagdíjat a rendes tagdíjjal megegyező módon kell átutalni.
  • Azokat a 80 év feletti tagjainkat attól a naptári évtől, amikor a 81.életévét betölti és ezt megelőzőleg folyamatosan legalább öt éve céh tag volt, ingyenes tagság illeti meg. A tagsági jogviszony fenntartásához kérjük, hogy küldjön erről egy e-mailt a a tagnyilvántartással fogalkozó vezetőségi tagnak (farkas.margo@foltvarro.hu) a befizetési határidőig. A nyilatkozatot azoktól is várjuk, akik már 2024-ben is mentesültek a tagdíj fizetési kötelezettség alól. (2025-ben azok jogosultak erre a kedvezményre, akik 1944-ben vagy azelőtt születtek és legalább 2020 óta folyamatosan céhtagok.)
  • 18 év alatt (azzal az évvel bezárólag, amikor a 18. életévét betölti) a céhtagság ingyenes, de várjuk a tagsági jogviszony fenntartásáról szóló nyilatkozatot ifjú tagjainktól is.

A tagdíj, az igazolások és a nyilatkozatok beküldési határideje: február 15. 

Külföldi lakcímmel rendelkezők számára az éves tagsági díj: 40 EUR.

Magyar Foltvarró Céh
IBAN: HU72 1170 3006 2041 0559 0000 0000
BIC (SWIFT) kód: OTPVHUHB
Devizanem: HUF
Az üzenet rovatba kérjük a jelentkező pontos nevét (ami a tagsági kártyán szerepel), tagsági számát és lakcímét feltüntetni.

Újdonságok a foltvarro.hu-n

OFF

Elkészítettük a foltvarro.hu-n az OFF oldalát. Ide fogjuk folyamatosan feltölteni az OFF-fal kapcsolatos összes információt. Egyelőre  a pályázati kiírást és az Így írunk mi közös projektünk leírását találjátok itt, de ígérjük hamarosan bővülni fog.

OFF gyűjtő oldal: https://foltvarro.hu/off-2025/

Pályázati kiírás: https://foltvarro.hu/off-2025/palyazati-kiiras-2025/

Bemutatkozunk a Néprajzi Múzeumban

Erről lentebb többet is olvashattok. Mivel ez céh történetének egyik legnagyobb  eseménye lesz, ehhez is készült külön oldal. Ide töltünk fel minden hasznos információt, érdekességet. Ha van Neked is egy történeted egy kékfestő quilt elkészítéséről, vagy sorsáról (merre járt a nagyvilágban, hol van most), küldd el nekünk a sziva.zsuzsanna@foltvarro.hu e-mail címre.

Minden, amit a Néprajzi Múzeumban történő bemutatkozásunkról tudni kell:  Foltvarró kiállítás a Néprajzi Múzeumban

EQA

A Tagok menüben ezentúl megtaláljátok az összes EQA-val kapcsolatos információt. Az e-hírfoltokban is természetesen közzétesszük az új információkat, de visszakeresni itt könnyebb lesz.

https://foltvarro.hu/eqa/

Emlékszel? 2021-ben az EQA nagyon különleges pályázatot hirdetett. Egy fénykép két felét két európai foltvarrónak kellett elkészítenie. A munkákat gyűjteményekbe rendezve megtalálod nálunk: https://foltvarro.hu/eqa/eqa-2021/eqa-picture-exchange-2021/

Nekem nagyon érdekes volt végiglapozni. Remélem, más is szívesen nosztalgiázik.

Nemzetközi fesztiválok

A Tagok menüben ezentúl megtaláljátok az idei nemzetközi fesztiválok helyszínét, időpontját és weboldalának linkjét.

https://foltvarro.hu/tagoknak/nemzetkozi-fesztivalok-2025/

Kontrasztok – EQA pályázat, 2025

Az EQA célkitűzése, hogy határokon, kultúrákon és nyelveken átívelően terjessze és népszerűsítse a foltvarrást. Ellentétben azzal, hogy a szervezet a foltvarrás szeretetéből adódó egyetértést hirdeti, jövőre a tagországokbeli céhtagokat a KONTRASZTOK témájának megjelenítésére kéri.

SZABÁLYOK

  • 1
    A quiltben egynél több kontraszt jelenjen meg akár egymással ellentétes fogalmak, pl. fiatal – idős ábrázolása révén, akár valamelyik kompozíciós elem szembenállításával, pl. ellentétes vonalak, alakzatok, színek stb.
  • 2
    Az egyszerűen fekete-fehér quiltekkel nem lehet pályázni. Természetesen lehet fekete és fehér elemeket beépíteni, de ezek mellett szerepelnie kell még egy színnek. Ez a szín szabadon felhasználható, textilként, cérnaként vagy egyéb díszítésként.
  • 3
    A quilt bármilyen anyagból és technikával készülhet, de kerülendő a háromdimenziós megoldás, illetve a nehéz és sérülékeny anyagok felhasználása, hiszen a munkák egy dobozban körbeutazzák majd Európát.
  • 4
    A széleket a quilt stílusának megfelelően kell eldolgozni.
  • 5
    Méret: 35 x 35 cm
  • 6
    A quilt legyen egyoldalas, és minimum 7 cm széles bújtatót kell rávarrni. A bújtatót a quilt felső szélétől 1 cm távolságra kell felvarrni.
  • 7
    A quilt hátán a bújtatón vagy külön címkén az alábbiakat kell feltüntetni: név, a quilt címe, email cím és származási ország.
  • 8
    A pályázat minden MFC tag előtt nyitott. Nincs nevezési díj.
  • 9
    Kérjük, hogy a közösségi médián ne tegyél közzé fényképet a kész quiltről, csak esetleg kis részleteket, ötleteket. Az ott posztolt fényképeket az EQA reklámcélra felhasználhatja.
  • 10
    A quilteket a tagországok foltvarró fesztiválján fogjuk bemutatni.
  • 11
    A részvételeddel elfogadod, hogy a résztvevők eltérő szintű foltvarrási készségekkel rendelkeznek. A részvételed jutalma, hogy a munkád sok helyre eljut és kapcsolatba kerülsz más európai foltvarrókkal.

Határidők

A kitöltött jelentkezési lapot 2025. január 31-ig email mellékletként kell elküldeni az Ildiko.polyak@gmail.com  címre.

Az elkészített quilt fényképét 2025. május 31-ig ugyanerre az email címre kell küldeni. A határidő előtt beérkező fényképeket reklám célokra felhasználhatjuk.

A kész quiltet 2025. június 15-éig kell személyesen vagy postai úton eljuttatni az EQA magyarországi képviselőjének.

EQA hírek

Az EQA a Legendák pályázatára érkezett mind a 76 quiltet bemutatja az Abilmente vicenzai rendezvényén február 23-25. között. A bemutatott anyagban három magyar foltvarró (Dr Kalydy Antónia, Petik Réka és Szilbernhorn Csilla) munkája is szerepel.

Gyertek és drukkoljunk együtt, hogy közülük kerüljön ki a fődíjas.

A kékfestő „folton-folt” világa

Mindig öröm az újabb fejleményekről beszámolni a régóta vágyott múzeumi bemutatkozás kapcsán. Alakulnak az elképzelések, formálódnak a tervek. A kékfestő folton-folt világa címmel 2025. november 13. és 2026. február 1. között fogunk bemutatkozni a Néprajzi Múzeumban.

Arról, hogy mik a múzeum tervei ezzel a kiállítással kapcsolatban itt olvashattok kicsit többet. (Türelmesen kell görgetni lefelé, az időszaki kiállítások időrendben követik egymást.)

Én már most izgatott vagyok. Milyen lesz vajon egy valódi múzeumban látni azokat a munkákat, amiknek a készítőjét személyesen ismerem, vagy legendaként terjed a neve a foltvarrók között? Mennyiben lesznek mások a régi és az új kékfestő quiltek? Mit kezd egy profi a céhünk történetével, hogyan tudja megmutatni?

Nem tudom, kiben milyen kérdések fogalmazódnak meg, a céhtagok zárt Facebook csoportjában tudunk erről is beszélgetni.

Azt hiszem, az egész vezetőség nevében mondhatom, hogy egyszerre vagyunk nagyon izgatottak és érezzük az óriási felelősséget.

Hogyan tudtok ebben részt venni, segíteni?

Először is: pályázzatok! Ne feledjétek, jelentkezni március 30-ig kell, hogy tudjuk mennyi munkára számíthatunk, a kész munkákat június 30-ig várjuk. (Köszönjük az eddigi jelentkezéseket.).

Azután ha van régi kékfestő munka a birtokodban vagy tudod a fellelhetőségét, jelezd nekünk e-mailben (hunpatch@foltvarro.hu) Nagyon sok képet, anyagot, információt kaptunk eddig is, köszönjük őket.

A múzeum által kijelölt kurátorral rendszeres egyeztetünk. Ha valamilyen kérés, kérdés felmerül, valószínűleg további segítséget kell majd kérnünk Tőletek, mert egyedül nem megy.

Látogassátok rendszeresen az eseményről szóló oldalt (Foltvarró kiállítás a Néprajzi Múzeumban), itt mindig megtaláljátok a friss híreket, fejleményeket.

Figyelem, figyelem!

Új kategóriában is lehet pályázni. 50×50 cm-es párnahuzatokat is várunk. Ennek az előlapja kövesse a hagyományos quilt előírásait, azaz legyen 3 rétegű, tűzött munka. A záródás a hátoldalon legyen, cipzárral vagy áthajtással.

Részletek a pályázati kiírásban.

Így „írunk” mi – közös projekt

Az idei OFF-on kiállított közös munkánkhoz szeretnék tőletek blokkokat kérni.

Amint a cím is elárulja, idén arra kérlek benneteket, hogy betűket varrjatok a mellékelt két ABC-ből, az adott méretben. A mellékletben két abc található, mindkettő tükrözött betűket tartalmaz! Töltsétek le a megadott fájlt és úgy nyomtassátok ki, hogy a betűk méretei egyformák legyenek.

Az alap legyen 14×14 cm, fehér,bézs, tojáshéj színű. A betűk színe meg kék, barna, szürke. Használhattok gyári egyszínű anyagokat vagy festett anyagokat. Az én alapom teával, kávéval festett, így benne is hagytam egy-két foltot.

A munka egyszerű lesz, így akár több betűt is varrhattok személyenként, rátok bízom.

Hozzávalók:

  • kétoldalú ragasztó fátyol,
  • vasaló,
  • fekete cérna.
  • fehér,bézs, tojáshéj színű vászon a háttérnek
  • kék, barna, szürke vászon a betűnek

Először kimásoljuk a fátyol papírjára a betű tükörképét, kis ráhagyással kivágjuk, majd az anyag visszájára vasaljuk és csak ezek után vágjuk a pontos méretre. Majd leszedjük a papírréteget (én meg szoktam kicsit karcolni, hogy könnyebb legyen leszedni és nem a szélén kaparni, mert előfordulhat, hogy foszlásnak indul a betű széle).

Majd vasaljuk rá a betűnket az alapra, kb. a közepére és fekete cérnával kétszer varrjuk körbe(rövid öltéshosszal), ami lehet kicsit “fésületlen”, bohém. Nem baj, ha nem pontosan a szélén varrjátok.

A kapott blokkokból majd megpróbálok szép szavakat, gondolatokat összerakni, kissé szabálytalanul. Lehet utólag még stencilezni is fogom a közös munkánkat, tűzés előtt, ez még alakulhat, a lényeg, hogy adjatok nekem szabad kezet az összeállításhoz.

Kérdéseiteket a  solyomee@gmail.com  e-mail címre küldhetitek.

A blokkokat az alábbi címre küldjétek: Sólyom Melinda, 2120, Dunakeszi, Kagyló u.47/1

Határidő: június 6.

Remélem ismét szép munka kerül ki a kezeink között,szurkoljunk egymásnak!!!

Sólyom Melinda

Itt tartunk – A Foltmodern csoport 10 éves jubileumi kiállítása

Kedves foltos barátaink, osztozzatok velünk örömünkben!

Tíz évesek lettünk, amit egy kiállítással szeretnénk megünnepelni. Szeretettel várunk a megnyitóra is, tombolával, finomságokkal, foltos ölelésekkel.

Foltmodern csoport

Beszámoló Veszprémi Foltvirágok Patchwork Klub Kiállításáról

2024.12.04.

Hamar eltelt a 2024. év, immár a XVIII. alkalommal volt lehetőségünk bemutatni az elmúlt idő-szakban készített alkotásainkat a Veszprémi Agora Kulturális Központban.

Kiállításunk megnyitására Mátyás Mártát kértük fel, aki kérésünket szívesen fogadta el. Nem kell őt bemutatnunk, hiszen sok foltvarró társunk volt anno az általa és a Tüzikék Foltmozaik Műhely tagjai által szervezett tihanyi táborokban. Több alkalommal láthattuk pályamunkáit a Magyar Foltvarró Céh kiállításain, pályamunkái elismeréseként céhmesteri címet is szerzett. Nem mellesleg csoportunk tagjai közül anno tőle tanulták a foltvarrás alapjait, így személyes ismerősünk. Értő szemekkel tekintett munkáinkra, és mondta el megnyitóját.

A zenét a Szilágyi Keresztény Iskola Harang Együttese szolgáltatta Kissné Cservenyák Judit vezetésével. Nagy sikert arattak előadásukkal emelve az adventi időszak hangulatát.

Meghívott vendégeinket kis hasznos ajándékkal (edényfogó) köszöntöttük, mellé egy karácsonyi képeslapot is kaptak.

Örömünkre a korábbi évektől eltérően nagyon sokan fogadták el meghívásunkat. Jöttek foltvarró ismerősök a környező településekről, természetesen hozzátartozóink, barátaink, ismerőseink és azok ismerősei, mind-mind csodálattal tekintették meg a kiállított munkáinkat.

A kiállítás képeit ide kattintva tudod megnézni.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a kerek születésnaposok blokkokat kapnak tőlünk ajándék-ba. A mostani kiállításunkon is szerepelt négy ilyen ajándékokból készült munka. Ketten blokkokat kaptak, mely blokkokból faliszőnyeget és takarót varrtak. Készült két falikép, az egyiken az általunk varrt különböző házikók szerepelnek, míg a másikon a kért falevelek sokasága egy fán illetve már földre hullva jelzik az idő múlását.

Ebben az évben sem maradt el a “kötelezően” elkészítendő “házi feladat” a csoport tagjai számára. A tavaly készített Foltvirágok felirat köré a virágok helyére most a csoport tagjainak monogramjai kerültek. Csak a munka mérete volt meghatározva, egyébként mindenki fantáziája szárnyalhatott. A végeredményt szemlélve nincs okunk panaszra, egyrészt mindenki elkészítette (sok nehézséget leküzdve) másrészt, véletlenül sincs két egyforma háttér, sem betűforma.

A másik feladat a részegember lépése blokk felhasználásával kellett egy adott méretű munkát varrni. Büszkén mondhatom, hogy ezt a kérést is teljesítették csoporttagjaink, annak ellenére, hogy nem mindenkinek szíve csücske az íves varrás. Megint bebizonyosodott a csoport sokszínűsége és az ösz-szetartozása, ami a foltvarrásnak köszönhető.

Kiállításunk többi darabja a találkozásainkon bemutatott minták, vagy egyéni ötlet alapján illetve a Magyar Foltvarró Céh őszi és más varrós táborokban tanultak alapján készültek. Büszkék vagyunk egymásra, hogy idén is egy olyan kiállítással tudtuk emelni az adventi időszak hangulatát, ami a látogatók tetszését is elnyerte.

Mészáros Ágnes

Veszprémi Foltvirágok Patchwork Klub

Varrógépcentrum ajánlata

Akció: Pfaff Passport varrógépek rátolható varróasztallal

Képzelj el egy olyan kompakt varrógépet, amelyet gond nélkül magaddal vihetsz varrótanfolyamra, otthon pedig akár a könyvespolcon is elfér. Majd képzeld el azt is, hogy ugyanezen a gépen számtalan, az igényes PFAFF® felhasználók magas elvárásainak maradéktalanul megfelelő funkció található.

Fontosabb funkciók:

  • Eredeti IDT™-rendszer (Beépített felső anyagtovábbító)
  • 70 beépített öltés
  • Start/Stop gomb
  • Sebességszabályozó csúszka
  • Két LED varrófény

Az akció a készlet erejéig érvényes!

Itt tudod megtekinteni a Passport 2.0 és 3.0 varrógépeket!

Afrikatextil ajánlata

2025-ben is várunk szeretettel benneteket az Afrikatextilnél, most már Budapesten is:

Cím: 1037 Budapest Bokor utca 6. Aréna Passage Üzletház földszintjén.

Nyitvatartás: H-P: 10-18-ig, Sz-V: Zárva

Nem csak a több, mint 400 fajta csodálatos afrikai pamutvásznakból válogathattok, hanem egyedi kézműves táskákból, ruhákból, kiegészítőkből is!

Sőt, folyamatosan lehet jönni workshopjainkra is, ha ki szeretnéd próbálni a selyemfestést, vagy elkészítenél egy táskát, ruhát, kabátot, vagy éppen a szabásminta szerkesztés rejtelmeibe szeretnél belekóstolni, egyeztess velem időpontot, vagy a webshopon is leadhatod jelentkezésedet.

https://afrikatextil.hu

Tótágas Kreatív ajánlata

Hobbyművész ajánlata

Új és akciós patchwork anyagok és Freudenberg Vliesek nagy választékban újra rendelhetők a Hobbyművész webáruházunkban!

A kínálatot webáruházunk felületén tudod megnézni és immár ismét megrendelni.

A szűrőt használva könnyen eligazodhatsz a márkák, mintázatok, akciós anyagok között.

Személyesen az üzletben még nagyobb választékot találsz, pl. fat quaterek, pack-ok tekintetében!

MFC kedvezmény a webáruházban is!

A Magyar Foltvarró Céh tagok 15% kedvezményt kapnak minden kiváló minőségű patchwork anyagunkból és elsőrangú Vlieseline flízünkből.

muveszellato.com/patchwork

Patchwork Porta ajánlata

Butika ajánlata

B&ZS Stúdió ajánlata

ESKÁ Kézművesműhely ajánlata

Patchwork anyagok, textilbőrök, barkácsfilcek, Sizzix kellékek és kések széles választékát kínáljuk Győrben a Bartók Béla út 3. alatt található üzletünkben.

Telefon: 20-455-4400

E-mail: eska.bolt.gyor@gmail.com

www.facebook.com/eska.bolt.gyor

Összes: 948Napi: 14