OFF – 2021. szeptember 10-12. Pilisvörösvár

UTAZÁSI- ÉS SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

Budapesttől 15 km-re a 10-es főút mentén gyönyörű környezetben, a Pilis hegység ölelésében fekszik ez a valamivel több, mint 14 ezer lakosú kisváros – Pilisvörösvár. Arányaiban jelenleg hazánk legnagyobb lélekszámú német ajkú települése. Valaha jelentős barnaszén bányászat folyt a város mellett, de dolomit bányája Terranova néven továbbra is működik. A városunk körül számtalan turistacélpont található, mint pl. Kis és Nagy-Kevély, Nagy-Szénás, Iluska forrás, Pilis-tető, Dobogókő. Pilisvörösváron készülnek a Szamos marcipán finomságai.

Az igen forgalmas 10-es út átszeli a várost, és az első lámpás kereszteződés jobb oldalán található

(2085 Pilisvörösvár, Fő út 127.) a Művészetek Háza.

Vasúton

Budapest Nyugati pályaudvarról Esztergomba közlekedő vonatra kell felszállni, és Pilisvörösvár állomáson leszállni. Általában 25 perc a menetidő. Minden óra 21 és 51 perckor indulnak a vonatok. (www.elvira.hu). Az állomás épületétől 450 m kényelmes séta a Fő úton a Művészetek Házáig, aminek négyszintes épülete már a peronról látható. Jobb kéz felől az Emil cukrászda, majd a mentőállomás mellett elhaladva jó irányba mentek.

Autóbusszal

Árpád híd pesti hídfőjétől az Esztergomba induló buszokat kell igénybe venni (www.menetrendek.hu). A megállótól kb. 100 m-re van a Művészetek Háza.

Parkolás

Autóval vagy külön busszal történő érkezés esetében a parkolás ingyenes, de kevés lehet a szabad hely. Ajánlatos a vasútállomás hatalmas parkolóját használni.

Pilisvörösváron több panzió is üzemel, de Budapest közelsége miatt a fővárosi szállásokról is gyorsan a rendezvény helyszínére lehet jutni, főleg vonattal. Érdemes a Vörösvárral szomszédos települések kínálatát is szemügyre venni, hiszen autóval pár perc a távolság.

Jó ötlet a www.booking.com, www.szallas.hu, www.trivago.hu oldalak böngészése.

Gyalogos távolságra található:
Aranyló Fogadó 06 26 333-166
Edelweiss Panzió 06 30 991-5091
Gilde Étterem és Panzió 06 26 330-222
Kislak a Pilisben 06 30 537-7657

Szükség lehet autóra:
Gondola Pizzéria és Panzió 06 26 331-737
Csali Csárda és Panzió 06 26 367-312 (P.szentiván)
Napkorong Fogadó 06 30 440-0082 (P.csaba)
Aranykorona Étterem és Hotel 06 26 360-047 (Solymár) és sok más ….

Egyszerűbb, az ún. zarándokszállást elfogadók számára, a Piliscsabán található egyházi kollégium. Foglalás ügyben hívható – Mária nővér: 06 30 205 9321

A Művészetek Háza büféje rendelkezésre áll, ahol igyekszünk meleg ételt biztosítani, speciális diétán lévők igényeit is kielégíteni. Ezen kívül felkereshetők: Emil Cukrászda, Szamos Marcipán Kft., Fetter Vendéglő, Stube Étterem, Aranyló Fogadó, Gondola Pizzéria, Rotburger látványsörfőzde, stb.