
Jó pár éve (egész pontosan 7), hogy a FoltModern csoport megszervezte az első Foltvarrók Napját Magyarországon. Néhány évvel később a Magyar Foltvaró Céh vette át a feladatot. Idén a Foltlelkek csoport sietett a vezetőség segítségére.
A csoport 2003-ban alakult Szomor Ágnes céhmester vezetésével, a haladó tanfolyamot éppen elvégzettekből és néhány régebbi foltvarróból. Azóta a tagok változtak – jelenleg a csoport tizenegy taggal működik – de az összetartó erő most is a foltvarrás szeretete és a tagok közötti barátság. A csoport vezetését 2023-ban Szalai Andrea vette át, aki 2007 óta a Foltlelkek tagja.
A Foltlelkek csoport az évek folyamán számos kiállításon és pályázaton vett részt. A Néprajzi Múzeumban jelenleg látható kékfestő kiállításon szerepelnek közös munkáik és három tag egyéni munkája is.
Foglalkozásaikat a XV. kerületi Csokonai Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban tartják, de ősztől már a zuglói Cserepesház lesz az új helyszínük.
A Facebook oldalukat most hozták létre, sok izgalmas tartalmat találhattok majd rajta, érdemes lesz követni. (Én már megtettem – a szerk.)
A Foltlelkek csoport tagjai két verzióban is elkészítettek egy vidám tavaszi mintát. Különbség közöttük a középső blokk és a szegély elkészítése. Kezdők is bátran belefoghatnak bármelyikbe, a profik pedig nyugodtan tekerjenek rajta egyet-kettőt, használják inspirációként. Nagyon várjuk az ő verziójukat is, és örülünk, ha néhány titkot is megosztanak velünk.
Ha még nem csatlakoztál, itt az ideje csatlakozni a Facebook csoporthoz, ami egész évben Csipkerózsika álmot alszik, csak ezekre a napokra ébred fel. Itt tudunk beszélgetni, ötletelni, tanácsot kérni és kapni. Várjuk a fotókat az anyagokról, egy-egy fázisról, és természetesen a végeredményről. Ha részt akarsz venni egy kis játékban, kattints ide.
Kalandra fel!
Játék
Bár bízunk benne, hogy sokan csatlakoztok a közös varráshoz, de talán még többen, ha egy kis jutalom is kinéz a szerencséseknek. Az elkészült darabok fotóit feltöltve a céhtagok vehetnek részt a játékban. Sorsolás után pedig egy mázlista bármelyik szponzorunknál beváltható 10.000 Ft-os utalványt nyer.
Tehát április 1. éjfélig töltsétek fel Farkasné Margó 8:53-kor feltett bejegyzése alá a fotót a teljesen kész munkáról (tűzve, szegve), a vezetőség pedig másnap sorsol. Hogy az a bolondok napja? Igen. De nem áprilisi tréfa, hogy tényleg nyer valaki.
Hoppá! Nem vagy céhtag? Szeretnél az lenni, és kipróbálni a szerencsédet egy kellemes varrással kombinálva? Nosza! Akár ma is beléphetsz.
https://foltvarro.hu/tagsag/belepes-a-cehbe/
Fontos! Csak a képen látható poszt alatti kész munkák vehetnek részt a játékban. (A bejegyzést megtalálod a kiemeltek között.) Sem más poszt alatt, különálló bejegyzésként, sem messengeren, sem e-mailben érkező képeket nem tudunk figyelembe venni. (Nyugodtan töltsd fel különálló bejegyzésként is a képet, ha beszélgetni akarsz róla, de ne felejtsd el a bejegyzés alá is feltenni.)




