
OFF 2025
Így „írunk” mi
Az idei OFF-on kiállított közös munkánkhoz szeretnék tőletek blokkokat kérni.
Amint a cím is elárulja, idén arra kérlek benneteket, hogy betűket varrjatok a mellékelt két ABC-ből, az adott méretben. A mellékletben két abc található, mindkettő tükrözött betűket tartalmaz! Töltsétek le a megadott fájlt és úgy nyomtassátok ki, hogy a betűk méretei egyformák legyenek.
Az alap legyen 14×14 cm, fehér,bézs, tojáshéj színű. A betűk színe meg kék, barna, szürke. Használhattok gyári egyszínű anyagokat vagy festett anyagokat. Az én alapom teával, kávéval festett, így benne is hagytam egy-két foltot.
A munka egyszerű lesz, így akár több betűt is varrhattok személyenként, rátok bízom.
Hozzávalók:
- kétoldalú ragasztó fátyol,
- vasaló,
- fekete cérna.
- fehér,bézs, tojáshéj színű vászon a háttérnek
- kék, barna, szürke vászon a betűnek
Először kimásoljuk a fátyol papírjára a betű tükörképét, kis ráhagyással kivágjuk, majd az anyag visszájára vasaljuk és csak ezek után vágjuk a pontos méretre. Majd leszedjük a papírréteget (én meg szoktam kicsit karcolni, hogy könnyebb legyen leszedni és nem a szélén kaparni, mert előfordulhat, hogy foszlásnak indul a betű széle).
Majd vasaljuk rá a betűnket az alapra, kb. a közepére és fekete cérnával kétszer varrjuk körbe(rövid öltéshosszal), ami lehet kicsit “fésületlen”, bohém. Nem baj, ha nem pontosan a szélén varrjátok.
A kapott blokkokból majd megpróbálok szép szavakat, gondolatokat összerakni, kissé szabálytalanul. Lehet utólag még stencilezni is fogom a közös munkánkat, tűzés előtt, ez még alakulhat, a lényeg, hogy adjatok nekem szabad kezet az összeállításhoz.
Kérdéseiteket a solyomee@gmail.com e-mail címre küldhetitek.
A blokkokat az alábbi címre küldjétek: Sólyom Melinda, 2120, Dunakeszi, Kagyló u.47/1
Határidő: június 6.
Remélem ismét szép munka kerül ki a kezeink között,szurkoljunk egymásnak!!!
Sólyom Melinda




